IX. kerület;Együtt-PM;többszázmilliós veszteség;

2014-09-16 14:18:00

Együtt-PM: több százmilliós veszteség érhette a IX. kerületet

Az Együtt-PM szövetség IX. kerületi polgármesterjelöltje szerint több százmillió forintos veszteség érhette a IX. kerületet az elmúlt négy évben egy, a parkolási rendszer üzemeltetésére kötött közreműködői szerződés miatt.

Gegesy Ferenc - aki 1990-től húsz éven át Ferencváros polgármestere volt - az önkormányzat parkolási kft-jének Bakáts téri irodája előtt tartott sajtótájékoztatóján azt közölte, kedden közérdekű adatigényléssel fordult a céghez. Ebben egyebek mellett azt kérte a Ferencvárosi Parkolási Kft-től, küldjék meg részére a társaság ötmillió forint feletti összegben kötött szerződéseinek másolatát. A jelölt arra is választ vár, ki a felelős a kialakult helyzetért.

Arról beszélt, a parkolás-üzemeltetés mindenhol a világon és Budapesten is az egyik legnyereségesebb tevékenység, a IX. kerületi önkormányzat bevétele mégis messze elmarad az elvárttól. Egy júniusban megjelent újságcikk adataira hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a VI. kerületi parkolási társaság csaknem tízszer jobban teljesít, mint a IX. kerületi cég. A cikkre utalva azt mondta, Budapesten tavaly 14 milliárd forintot dobtak be az autósok a parkoló automatákba, és a becslések szerint ennek a kétharmada nyereség lehet, tehát "óriási pénzekről" van szó.

Közölte, négy évvel korábban még 214 millió forintos nyereséget hozott a tevékenység a IX. kerületnek, ám mostanra ez a profit eltűnt, és csak azért nem veszteséges az üzemeltetés, mert közben bevezették a kerékbilincselést. Jelezte azt is, annak ellenére csökkent a nyereség, hogy a nőtt a parkolási terület és nőttek a díjtételek is. Gegesy Ferenc emlékeztetett az ügy előzményeire, arra, hogy az önkormányzat még 2010 november 10-ei ülésén döntött arról, hogy a tulajdonában álló parkolási kft. bevonhat úgynevezett közreműködő céget az üzemeltetésbe, ám a parkolási cég ezt megelőzően öt nappal - felhatalmazás nélkül - kiírta a közbeszerzést november 9-ei határidőre. Akkor azt a tájékoztatást kapták, hogy a kerület számára hátrányos szerződés felbontása aránytalanul nagy kiadást okozna az önkormányzatnak.

A jelölt szerint a szerződés miatt a jogosan elvárható nyereség nem az önkormányzat cégénél, hanem "más, tisztázatlan hátterű cégeknél landol".Arra a kérdésre, összesítve mennyi nyereségtől eshetett el így az önkormányzat, azt mondta, becslése szerint 2011-ben 100 millió forint lehetett, majd - fokozatos emelkedéssel - az idei évre már 250-300 millió forintra nőhetett.

Ugyancsak kérdésre azt mondta, mit tenne ebben a helyzetben, ha őt választanák meg polgármesternek október 12-én, azt mondta, úgy látja, a szerződés azonnal felbontható. Jelezte ugyanakkor, hogy ezt csak a képviselő-testületi jegyzőkönyvekből származó információk alapján, a szerződések tartalmának ismerete nélkül mondja. Közölte, az önkormányzati parkolási kft. két ügyvezetője is azt jelezte, tervet dolgoztak ki arra, hogy ha saját megvalósításban bonyolítaná az önkormányzat, illetve a saját cége a parkoltatást, akkor 280 millió forint lenne a bevétel.