Lyó egésségöt és hasolló lyókat kívánok, nosza nem tom, igazé vagy sé, állítólag valamelyik most mögjelönt átalános oskolai tankönyvbe arrú van szó, hogy mostanába ezé nem születnek új nóták a nép ajakán, me nincsenek mög azok a föttételök, amik abba a bódog korba még mögvótak, amikó szinte mindönki paraszt vót. Nahát, essé igaz! A jelön körülményei köszt is löhetne nótákat szőrőzni, talán még majd köll is, csak a jóakarat hiányzik hozzá. Akarat és jószándék, szívbű gyüvő ajándék. Ez az én tuttomma saját szörzöményű mars pojétikám! De hogy éggyik szavamat a máséba né őccsem, ímhol a zalábbi zöngemény, ami a napokba fakatt ki a lelkömbű, mikó kinéztem a fejembű.
A címe: Gatya, fijú mög a többi. Az én gatyám itt-ott szoros, /Ráadású igön szagos./Mosd ki rózsám a gatyámat,/Addig né lásd az anyádat./Tiszta gatyám ott künn szárad, /A mosástú rózsám fáratt./Gyere rózsám, bújjá hozzám, /Addig is, míg szárad gatyám./De, ha lössz majd mosógépünk! /A kirájja (A Viktorra?) sé cserélünk!/Jut idő majd mindön másra, /De főleg szaporodásra./ Bár nyelvében él a nemzet,/Nyelvével senki nem nemzett./Jobb lesz az a szerv hát másra... Na, ugyí! Most mán csak égy lyó zeneszőröző köllene és löhetne rá ropni rogyásig, közbe nagyokat kurlyongatni, melyhöz hasolló lyókat kívánok. Göre Gábor bíró úr helyött
