Kodály körönd;Terézvárosi Önkormányzat;leégett épület;Székely Imola;ideiglenes tető;

2014-09-17 07:17:00

Tető nélkül nem megy

Ma este közgyűlést tart a Terézvárosi Önkormányzat, amelyen végre döntés születhet a nyáron leégett, budapesti Kodály köröndön álló palota ideiglenes tetőjének ügyében. A július közepén megrongálódott, műemlékvédelem alatt álló épület ugyanis még mindig tető nélkül áll, és hiába a folyamatos rekonstrukciós munka, a legutóbbi heves esőzések hatására a már a földszintig áznak a lakások. 

Két hónap után talán tető kerülhet a július közepén leégett Kodály köröndi épületre: a társasház mai közgyűlésén Székely Imola, a ház közös képviselője tárgyalja az ideiglenes védőtető megoldásainak lehetőségeit a tulajdonosokkal. Székely szerint a védőtetőt még tél előtt el kell készíteni, így megakadályozható az épület további károsodása.

Állagmegóvás nélkül a házban akár kétmilliárd forint kár is keletkezhetett, ha a 2400 négyzetméteres épület földszintje és első emelete is a második emelet sorsára jut, ahol vakolatig kell leverni mindent, ki kell cserélni a vezetékeket és a teljes padlóburkolatot.

A megbeszélésre az örökségvédelemmel foglalkozó Forster Központ elnökét, Sághi Attilát is meghívták. Székely abban bízik, hogy sikerül megegyezni a szervezettel, mely jelenleg közvetítő az önkormányzat, a lakók és az esetleges jövőbeli befektetők között.

Azt reméli, hogy a központ segítséget tud majd nyújtani az ideiglenes tetőszerkezet megépítésében. Székely elmondása szerint a szervezet részéről a szándék megvan a segítségnyújtásra. A Forster Központtól kapott információk szerint még csak tárgyalnak az ügyről, így a lehetséges támogatás módjáról nincs információnk.

Mint ismeretes a Kodály köröndön álló palota tetőszerkezete és harmadik emelete július 15-én égett ki teljesen. Az Andrássy út 83-85. károsultjainak el kellett hagyniuk az életveszélyessé és lakhatatlanná vált épületet. A terézvárosi önkormányzat gondoskodott a károsultak elhelyezéséről.

A tűzoltás után nem sokkal az életveszély-elhárítás is megkezdődött, majd a KÉSZ Holding Zrt. járt el, amely a belső udvarok megtisztításáért és a tetőtéri, üszkös, leégett gerendák eltávolításáért volt felelős. Ez 237,5 millió forintba került. A közös képviselő szerint a második szakasz várhatóan október végén, november elején zárul le.

Hogy a háznak védőtetőre van szüksége, az már korábban is nyilvánvalóvá vált. A nyári végi heves esőzések hatására ugyanis az épület alsó szintjei is beáztak már. Székely Imola a szeptember 11-i képviselő-testületi üléstől várta az előrelépést, hogy az épület rekonstrukciójához megfelelő mennyiségű pénzt teremtsenek elő kölcsönként vagy kamatmentes hitelként, aminek hiányában új tető építésére nincs lehetőségük. A múlt hét csütörtökre ígért testületi ülés azonban elmaradt. 

Az AEGON biztosítónál tizenöt lakás volt biztosítva, az ingóságokban keletkezett károkokat már felmérték. Az ügyfelek hamarosan megkapják a kárösszeget. Az épületet az MKB biztosította, de velük csak akkor lesz értelme tárgyalni, ha már a szakvélemény megszületett. Ez azonban még várat magára, mivel a lakások kárfelmérése még nem fejeződött be.