A Gazprom nem ad plusz gázt Európának

A Gazprom teljesíti az európai partnerekkel szemben fennálló szerződéses kötelezettségeit - erről biztosította Vlagyimir Putyin orosz elnököt Alekszej Miller, az orosz gázipari vállalat vezérigazgatója.

Orosz hírportálok beszámolói szerint a Gazprom tevékenységéről és teljesítményéről beszámoló Miller úgy fogalmazott, hogy a Gazprom Európába irányuló napi gázszállításai stabilak. Hozzátette, hogy egyes nyugati partnerek nyilatkozatai, miszerint kevesebb gáz érkezik Oroszországból, a plusz megrendelésekre vonatkoznak.

Az utóbbi napokban több európai, köztük szlovák és lengyel vállalat azt közölte, hogy a Gazprom nem tesz eleget teljes mértékben a megrendeléseknek.

"Tehát ha jól értettem Önt, arról van szó, hogy a szerződéses kötelezettségeknek teljes mértékben eleget tesznek, de nem tudták teljes egészében leszállítani a kért kiegészítő mennyiséget?" - tette fel a kérdést az orosz elnök. Miller úgy válaszolt, hogy pontosan ez a helyzet.

Miller elmondta az elnöknek, hogy rekordmennyiségű, 72 milliárd köbméter gázt szivattyúznak az oroszországi gázraktározókba. Hozzátette, hogy a Gazprom tavaly abszolút rekordot állított fel a hazai fogyasztóknak szállított gáz mennyiségével a hideg tél miatt. Az előrejelzések szerint az idei tél hidegebb lesz a szokásosnál, és ez is indokolja azt, hogy az utóbbi napokban növelték a tározók feltöltését szolgáló szállításokat.
Az FGSZ Földgázszállító Zrt. arról tájékoztatta az MTI-t, hogy szerdán nem tapasztaltak semmiféle fennakadást az Ukrajna irányából érkező földgázszállításban.

Szerző

Navracsics Tibornak erős idegekre lesz szüksége

Publikálás dátuma
2014.09.17. 17:11
Fotó: Népszava
Navracsics Tibornak erős idegekre lesz szüksége az október végi meghallgatásán, mert már most erős ellenállás mutatkozik jelölésével szemben - írta a Die Presse című konzervatív osztrák lap az Európai Bizottság oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági biztosi tisztségére jelölt  jelenlegi magyar külgazdasági és külügyminiszterről.

A szerző megjegyzi: a korábbi igazságügyi miniszternek nemcsak a vitatott magyar alkotmányreformot sújtó kritika miatt kell megszenvednie, hanem a neki szánt  biztosi feladat miatt  a hazájában történt "kényes" fejleményekről is állást kell foglalnia, így  az egyetemek önállóságának kilúgozásáról és a diákok röghöz kötésére irányuló tervekről. 

A magyar kormánynak a diákok külföldi tanulmányait korlátozni szándékozó törekvései teljesen ellentmondanak az Erasmus-program mobilitást elősegítő filozófiájának  - írta a szerző.  Úgy vélte, Navracsics hasonlóan kritikus kérdéseket várhat a kultúrára vonatkozóan is, hiszen Magyarországon az utóbbi években lecserélték a nem kedvelt színház-, múzeum- és színházigazgatókat, és a kormányzat pénzt csak a kedvezményezettjeinek adott. 

http://diepresse.com/home/politik/eu/3870756/Ungarns-Kommissar-unter-Beschuss