Árad a szakszerűtlenség és a butaság

Publikálás dátuma
2014.09.19 07:45
Kaszás Gergő a Szkéné Színházban tegnap bemutatott Tom Stoppard-darabban FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Kaszás Gergő az egyik címszereplője Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című darabjának, amelyet tegnap mutattak be a Szkéné Színházban. A színész szerint a mű felveti, képesek vagyunk-e bármikor nemet mondani, vagy olyan döntést hozni, amely megváltoztathatja az életünket.

- Két évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy szívesen élne Új-Zélandon. Most mégis Budapesten a Szkéné Színházban beszélgetünk. Mi tartotta itt?
- Nem utaztam el Új-Zélandra. Az a helyzet, hogy én annyira fertőzött vagyok a színházzal, a színészettel, hogy e nélkül nem tudnék élni. A színészet, ellentétben a zenével vagy a tánccal, nagyon nyelvhez kötött. Tehát itt maradtam.

- Arról is beszélt, hogy beiratkozik a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájába. Ez megvalósult?
- Nem. Kibúvóként is hangozhat, de az elmúlt időszakban éppen átalakult az egyetemi képzés. Másrészt, és ezt nem panaszként, de nem is dicsekvésként mondom, az elmúlt két évben rendkívül sokat dolgoztam és ezek nagyon izgalmas munkák voltak. Úgy érzem, színészileg jót is tettek nekem. Előtte kilenc évet töltöttem Egerben, a szakma tudott rólam, de ritkán láthattak Pesten. Ilyen szempontból sem bántam meg, hogy így alakultak a dolgok.

- Nem véletlenül említettem Új-Zélandot. Ön időnként hoz meglepő döntéseket. Emlékezetes, amikor ott hagyta a Katona József Színházat, mert elhatározta, hogy lovakkal foglalkozik.
- A mostani helyzet nem hasonlítható össze azzal, amit említ. Úgy gondolom, hogy egy normális ember azt a légkört, ami most Magyarországon van, nagyon nehezen viseli. Árad a szakszerűtlenség és a butaság. Az én szűkebb szakterületemen is nagyon furcsa átalakulások történtek. Nem mondhatom, hogy ugyanolyan a kontraszelekció mértéke, mint a Rákosi, vagy a Kádár-korszakban, de most is sok furcsa változás történt. Érdekes emberek kerültek mindenféle helyzetbe. Sokszor kapkodom a fejem és próbálom nyitogatni a szemem, hogy követni tudjam az eseményeket. Amikor főiskolára jártam, akkor azt nem lehetett megkérdőjelezni, hogy például Őze Lajos jó színész, vagy Major Tamás nagyszerű színházi ember, még akkor is, ha a jelleme miatt esetleg érték támadások. Az értékeket én belül ma is érzem. Remek színésznek tartom például Ötvös Andrást, Nagy Zsoltot, vagy Tóth Ildikót. Mégis úgy érzem, hogy ez a fajta értékrend mára teljesen felborult.

- A kontraszelekciót ma is a politika gerjeszti?
- Valamennyire érthető, hogy a hatalomban lévők vezető beosztásokba olyanokat ültetnek szívesen, akik számukra megbízhatók. Valószínű, hogy ez a világon mindenhol így van. De ha ez a szempont mindent, beleértve a szakmaiságot is felülír, akkor valami baj van. Leginkább a szakmánknak kellene valahogy ez ellen védekezni. Ki kellene mondani, amit látunk, a jót és a rosszat is. De ezt nem tesszük meg.

- Gyávaságból?
- Egyrészt gyávaságból, másrészt egzisztenciális bizonytalanságból. Számtalan olyan példáról tudok, amikor valaki más döntést hoz, mint amit a szíve diktálna, mert gyerekei vannak, másokra is kell gondolnia. Úgy gondolom, senkitől sem várható el a hősiesség. Én valóban felálltam olykor, vagy kinyitottam a számat, de viszonylag könnyebb helyzetben vagyok. Van egy feleségem, de nincsenek gyerekeim, nincs devizahitelem. Nincsenek hatalmas igényeim. Nem kell fenntartanom balatoni nyaralót, vagy vitorlás hajót. A független színházakban keresett félpénzekből is el tudom tartani magam.

- Ami a színházi szétszakítottságot illeti, lehet ezen változtatni? Legutóbb a Magyar Művészeti Akadémia által rendezett veszprémi konferencián próbáltak közeledni a különböző politikai táborba besorolt színház igazgatók és alkotók.
- Ezt én színjátéknak tartom. Nem emlékszem arra, hogy komoly színházi emberek: Ascher Tamás, Zsámbéki Gábor, Székely Gábor, vagy akár Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke kezdte volna a megbélyegzést a szakmán belül. A táborok igazán akkor váltak ketté, amikor létrejött a Magyar Teátrumi Társaság, és ennek a szervezetnek a tagjai kirekesztettként definiálták magukat. Én abszolút nem éreztem azt, hogy ők azok lettek volna. Kicsit gyomorforgatónak érzem, hogy most éppen ők sérelmezik, hogy miért nem tudunk egymással beszélgetni. Aki helyzetben van, annak nem jó megsértődni és végképp nem szabad bosszút állni. Valóban nem jó gyűlölködni, de ezt nem azok kezdték, akikre most mutogatnak, ha országos szinten nézzük, akkor a mostani kormányzópárt környékén kellene keresni az ez ügyben felelősöket.

- Mire gondol?
- A Fidesz kommunikációjában 1996 környékén bekövetkezett változásra, amikor egy kampánytanácsadó azt mondta, nagyon egyszerű, érzelmekre ható üzeneteket kell elhelyezni és ezeket kell sulykolni. Én előtte durva kommunistázásra nem emlékszem. Akkor indult el a közbeszédben ez a két oldalra állítás, a megbélyegzés.

- Visszatérve a színházra, ha ott is ennyi problémát lát, akkor miért érezhette mégis jól magát szakmailag az elmúlt években?
- Azért léteznek olyan szakmai műhelyek vagy produkciók, amelyekben jó részt venni. Ilyen például a tegnap bemutatott Rosencrantz és Guildenstern halott Szikszai Rémusz rendezésében, amelyben olyan partnereim vannak, mint Nagypál Gábor, Fodor Tamás, Bánfalvi Eszter, Király Attila, Tamási Zoltán, vagy Tóth Jocó. A Szkéné ma az, amelyik ilyen előadásokat befogad, támogat, de fontos momentum a Jurányi Inkubátorház létrejötte is. Nagyon örülök, hogy részt vehettem Székely Csaba Bánya-trilógiájában, vagy az I. Erzsébetben, a Szkénében.

- Utóbbi darabban nyújtott alakításáért egyik jelöltje a színikritikusok díjának a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Az elismeréseket most hétvégén osztják ki.
- Azok a díjak, ahol feltételezhetően szakmai alapon döntenek, érdekelnek. A színikritikusok díja mindenképp ilyen, kíváncsian várom az eredményt.

- Mit gondol, életben maradhatnak a független színházak?
- Úgy érzem, nincs teljesen lehúzott roló, de folyik ezeknek a társulatoknak a kivéreztetése. Nagy gond, hogy nincs a szóban forgó műhelyek mögött komoly külföldi, vagy hazai magán mecenatúra. Ezért ez a szféra továbbra is ki van szolgáltatva az állami pénzalapoknak. Értem én, bár nem tartom jónak, hogy a kultúra helyett ma a futballt támogatják. És amíg nem jutunk ki a futball világbajnokságra, addig nem is hiszem, hogy ez a helyzet megváltozik, de szembe kell azzal nézni, hogy a jelentős előadásokat létrehozó független színházaktól nem lehet további pénzeket elvonni, mert akkor teljesen ellehetetlenülnek.

- A Rosencrantz és Guildenstern halott című darabban önt mi izgatta a legjobban?
- Elsősorban a halál problematikája. Emellett az, hogy képesek vagyunk-e bármikor nemet mondani, vagy olyan döntést hozni, amely megváltoztathatja az életünket. Merünk-e sorsfordító döntéseket hozni, vagy kényelmességből, netán más okokból kénytelenek vagyunk megalkudni.

- És mi lesz Új-Zélanddal?
- Gyerekkorom óta szeretem nézegetni a térképet. Új-Zéland több szempontból ideális lenne, a Föld egyik legélhetőbb országa, vannak lovak, szőlő és bor is, amikhez én nagyon vonzódom, mégis kilencven százalék, hogy hátralevő életemet Magyarországon fogom leélni. Magyar színészként.

Elhunyt Kautzky József színművész

Publikálás dátuma
2019.02.20 18:56

Shutterstock
Szerdán, 92 éves korában elhunyt Kautzky József Jászai Mari-díjas színművész - közölte a család az MTI-vel.
Kautzky József 1927. január 15-én született Soroksáron, 1946 és 1948 között végezte el a Színművészeti Akadémiát. 1949-ben a debreceni Csokonai Színház, 1949-től a pécsi Nemzeti Színház, 1952-től a Magyar Néphadsereg Színháza, 1958 és 1996 között a Jókai Színház, a Petőfi, a Thália, az Arizona, a Művész, valamint a Thália Színház tagja volt, ahonnan végül elköszönt a színpadtól. Akkor is hű volt az épülethez, amikor az nevet és direktort váltott többször is. Láthattuk őt főszerepekben, és jellegzetes orgánumát, humorát, iróniáját karakter szerepekben is kamatoztatta. Sokat filmezett is az ötvenes évektől évtizedeken keresztül, de szerepelt tévéjátékokban és népszerű sorozatban is, például a Szomszédokban. Művészetének elismeréseként 1983-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Főbb szerepei: Ágh Miklós (Molnár: A hattyú); Szigligeti: Liliomfi; Vak jós (Euripidész: Bacchánsnők); Kacsóh Pongrácz (Kellér: Bal négyes páholy); Biberach (Katona: Bánk bán); Rozsos Henrik (Karinthy: Házszentelő); Arkagyij Afranius (Bulgakov: A Mester és Margarita); Omar Gaffney (Chase: Barátom, Harvey); Pap (Vian: Mindenkit megnyúzunk); Sir Colenso Ridgeon (Shaw: Segítség! Orvos!); Candy (Steinbeck: Egerek és emberek); Weller Martin (Coburn: Kopogós römi); Számos filmben is játszott, szerepelt egyebek mellett az Egy pikoló világos (1955); Két vallomás (1957); Fekete szem éjszakája (1958); Alba Regia (1961); Legenda a vonaton (1962); Meztelen diplomata (1963); Törékeny boldogság (1965 tv); A tizedes meg a többiek (1965); A veréb is madár (1968); Az örökös (1969); A kormányzó (1969 tv); Érik a fény (1970); Az utolsó ítélet (1970 tv); Ártatlan gyilkosok (1973); Hét tonna dollár (1973); A cárné összeesküvése (1976 tv); Bűnügy lélekelemzéssel (1978 tv); Égigérő fű (1979); A sóder (1980 tv); Két férfi az ágy alatt (1983 tv); Halál (1983 tv); Kaviár és lencse (1984 tv); Szomszédok (1987-1999 teleregény); A templom egere (1998 tv); Hóesés a Vízivárosban (2004 tv). 
Frissítve: 2019.02.20 20:26

Van Dyck olcsóbb volt Munkácsynál

Publikálás dátuma
2019.02.20 11:00
Kásler Miklós, a nemzeti erőforrások minisztere (j2) és Baán László főigazgató (j) nézi a múzeum birtokába került Van Dyck-festm
Fotó: MTI/ Balogh Zoltán
Az utóbbi száz év legdrágább műtárgy vásárlásának örülhet a Szépművészeti Múzeum: a kormány támogatásával a flamand Anthonis Van Dyck képével bővült a gyűjteménye.
Kedd délelőtt az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós királyi gyermekek portréiból álló kamaratárlatot nyitott a Szépművészetiben annak alkalmából, hogy a magyar kormány a múzeum részére megvásárolta az élvonalbeli flamand barokk festő, Anthonis Van Dyck egyik utolsó, befejezett művét, Stuart Mária Henrietta esküvői portréját. A Szépművészeti Múzeum elmúlt száz évében ez eddig a legnagyobb értékű műtárgy vásárlás. A festményt a Christie’s december 6-i árverésén Londonban vették meg 5,85 millió angol fontért, mintegy 2,1 milliárd forintért – azaz a mű jelentősen olcsóbb volt, mint Munkácsy Mihály Golgotája, amelyért a Miniszterelnökség idén januárban 10 millió dollárt, mintegy 2,8 milliárd forintot fizetett. (Korábban a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja 6 millió dollárt ajánlott a képért akkori tulajdonosának, Pákh Imre műgyűjtőnek, de ő 9 milliót kért. Azóta is rejtély, a Miniszterelnökség hogyan jutott kilencről tízre.) A Van Dyck-képnek – így tárlatnak is – némi bizarr színezetet ad, hogy I. Károly angol király legidősebb lánya, Stuart Mária Henrietta éppen kilencéves volt, mikor házasságot kötött az akkor tizennégy éves II. Orániai Vilmos herceggel, a független Hollandia későbbi kormányzójával. Igaz, a szövetségkötéseket megpecsételő gyermekházasságok akkoriban nem voltak szokatlanok, és minden bizonnyal a művet nem a tematikája miatt méltatta a világ festészetének egyik kiemelkedő alkotásaként az emberminiszter. A Szépművészeti kamaratárlatán tíz gyermekportré látható, többek között Baltazár Károly infáns − Stuart Mária Henrietta unokatestvére – portréja Diego Velázqueztől. Az ötéves trónörökös vadászként, puskával a kezében állt modellt a spanyol udvar festőjének. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe került műtárgy a 2004-ben megjelent Van Dyck-monográfiában és a holland művészettörténeti kutatóintézet nyilvántartásában is egyértelműen a művész saját kezű, kimagasló színvonalú alkotásaként szerepel. A szakirodalom a portré három ismert változata közül a szóban forgó képet tekinti az először készült, legkvalitásosabb példánynak – emlékeztet a magyar múzeum közleménye. A portré egyik ismert változata egyébként a Christie’s árverése előtt egy nappal, a Sotheby’s árverésén tűnt fel Londonban, és 790 ezer angol fontért, mintegy 284,4 millió forintért kelt el. Igaz, a festmény szerzőjeként Van Dyck műhelyét, nem pedig magát a festőt tüntették fel – a reprodukciók alapján utóbbi kép sötétebb tónusú, ám a kompozíció ugyanaz, a méret is majdnem azonos. „Nagyjából ez a különbség árban, hogy egy művész saját kezű alkotásáról van-e szó, vagy csupán a műhelyéből került ki” – nyilatkozta lapunknak Martos Gábor művészettörténész, aki a Papageno portálon épp kedden indított blogjában arról írt: Van Dyck képei iránt komoly érdeklődés mutatkozik az aukciós piacon. „Minden annyit ér, amennyit adnak érte: a két festmény között – mindkettőt láttam – jelentős a minőségbeli különbség mind a kidolgozottságát, mind a színeit tekintve” – mondta lapunknak Martos Gábor. A Christie’s árverésén egyébként 5-8 millió angol fontra tették a Szépművészetinek megvásárolt festmény becsértékét, az 5,85 millió fontos vételár reálisnak mondható.  

Győrből a Szépművészetibe

Mint arról korábban többször beszámoltunk, egy decemberi döntés nyomán 250 ezer euróért, mintegy 80 millió forintért vásárolta meg Sébastien Bourdon Nagy Szent család mosónővel című festményének tulajdonjogát Váczy Péter történész, művészettörténész örökösétől, Röszler Balázs Károlytól a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Értéktár programja Bourdon festménye 1994-től 2017-ig a győri Városi Művészeti Múzeumban – a Váczy Péter-gyűjtemény részeként – volt látható, a kollekció egyik legbecsesebb darabjaként. A kép most nem a győri múzeumba, hanem a Szépművészeti Régi Képtárába került tartós letétbe. Az MNB-től kérdeztük, miért. − Az Értéktár program Tanácsadó Testületének ajánlása nyomán az MNB Igazgatóságának döntése értelmében − a festmény minősége és annak ritkasága indokolta, hogy a kép a budapesti múzeumba került – válaszolták megkeresésünkre. A témát egyébként a francia barokk művész többször megfestette, e képet pedig 1999-ben kiállították Montpellierben, a művész szülővárosának múzeumában is, a művész első teljes életmű-kiállításán.

Frissítve: 2019.02.20 11:00