Iszlám Állam;kiképzőtábor;amerikai légicsapás;

2014-09-19 09:58:00

Iszlám terroristák - Amerikai csapás a kiképzőtáborra

Az amerikai légierő először mért csapást az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet egy kiképzőtáborára - közölte csütörtökön a közel-keleti és közép-ázsiai térségben végrehajtott katonai műveletekért felelős amerikai Középső Parancsnokság.

A támadásban, amelyet Moszul közelében hajtottak végre, egy páncélozott jármű és két épület megsemmisült. Chuck Hagel védelmi miniszter a képviselőház katonai bizottságában csütörtökön kijelentette, hogy a fegyveres erők tervezői már ismertették Obama elnökkel a szíriai IÁ-célpontok elleni fellépés részletes tervét, amikor az szerdán a floridai Tampában felkereste a közel-keleti és közép-ázsiai térségben végrehajtott katonai műveletekért felelős Középső Parancsnokságot (CENTCOM). A tervezett légicsapásokat a Pentagon vezetője már jóváhagyta, az elnök azonban még nem.

A The Wall Street Journal csütörtöki száma szerint Obama jelentős mértékben a személyes ellenőrzése alá vonta az IÁ terroristái ellen folytatott légitámadásokat. Olyannyira, hogy a szíriai célpontokra mérendő csapásokhoz a katonáknak elnöki engedélyt kell majd kapniuk.  John Kerry amerikai külügyminiszter a képviselőház külügyi bizottságában tanúskodva kijelentette, hogy 50 országot számlál már az a koalíció, amely Amerikával együtt harcolni fog az Iszlám Állam ellen. Anélkül, hogy konkrét szövetségeseket megnevezett volna, elmondta, hogy két ország gépei már "együtt repülnek" az amerikaiakkal a "küldetésben".
Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője üdvözölte, hogy Francois Hollande francia elnök engedélyezte a francia légicsapások megkezdését az IÁ dzsihadistái ellen.

Az amerikai diplomácia vezetője egyébként azzal vádolta meg az Aszad-rezsimet, hogy az megsértette a vegyi fegyvereinek megsemmisítéséről szóló nemzetközi egyezményt és klórgázt vetett be a lázadók ellen. Az amerikai szenátus a várakozások szerint a nap folyamán, a képviselőházhoz hasonlóan, meg fogja szavazni annak engedélyezését, hogy az amerikai kormány megkezdhesse a szíriai mérsékelt felkelők felfegyverzését és kiképzését.