bor;Szekszárd;palack;

2014-09-19 22:28:00

Egységes palackba töltik a szekszárdi borokat

2015 januártól egységes boros palackkal jelennek meg a szekszárdi borászatok, a tervek szerint az első évben 150 ezer üveg bor kerül forgalomba - jelentette be a szekszárdi borvidék hegyközségi tanácsának elnöke.

A tradicionális burgundi boros palackok formájához hasonló üveget a Garay Élménypincében rendezett sajtótájékoztatón Heimann Zoltán borvidéki elnök és Szabó József, a palackot gyártó O-I Manufacturing Magyarország Üvegipari Kft. értékesítési vezetője mutatta be.

Heimann Zoltán elmondta: a Szekszárd felirattal ellátott palackban közel 30 borászat hozza forgalomba borait, az egységes megjelenéssel csak terroir jellegű borok, kadarka, kékfrankos és bikavér kerülhet az üzletek polcaira. A tervek szerint a kadarkát és kékfrankost 2000, a bikavért 3000 forintos áron forgalmazzák majd. "Nem a csúcsokat célozzuk meg vele, de az alsó kategóriából fel kell húzni ezeket a borokat".

Közölte azt is, hogy az első évi 150 ezer palack után 300-500 ezer palackos forgalomra számítanak. Ismertetése szerint a tételekről az ilyen bort forgalmazó borászok vakkóstolással, 66 vagy 75 százalékos többséggel döntenek majd. Az a borász, aki nem az elfogadott bort palackozza, öt évig nem forgalmazhatja az egységes szekszárdi megjelenésű bort. Jelenleg közel tízmillió palack szekszárdi bor kerül elsősorban magyar piacra; a palackos szekszárdi borok aránya az utóbbi évben megkétszereződött. Megjegyezte: a magyar borvidékek közül eddig a tokaji jelent meg egységes palackkal.

Eszterbauer János, a Szekszárdi Borászok Céhének elnöke megemlítette, hogy előkészületeket tesznek egy szekszárdi "grand vin" - csúcsbor - egységes megjelentetésére. Ezzel a borászatok kiemelt, legalább hároméves hordós és kétéves palackos érlelésű borai kerülnének forgalomba legkorábban öt év múlva.