Románia;Orbán Viktor;Kolozsvár;Erdélyi Református Egyházkerület;

2014-09-23 10:04:00

Kolozsvárra látogat Orbán

Kétnapos kolozsvári látogatást tervez Orbán Viktor miniszterelnök a maszol.ro értesülése szerint. Barabás János, a kolozsvári magyar főkonzulátus megbízott vezetője a portálnak elmondta, hogy a kormányfő az Erdélyi Református Egyházkerület meghívásának tesz eleget, azonban egyelőre nem tudott részletekkel szolgálni a kormányfő programjáról.

Az egyházkerület sajtósa szerint Orbán felavatja a református kollégium és szakiskola új épületét, amelynek felépítéséhez a magyar állam is hozzájárult, majd a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványhoz is ellátogat. Vélhetően a Sapientia Magyar Tudományegyetemet is felkeresi és politikusokkal is tárgyal. A kormányfő részletes programját várhatóan később közli a Miniszterelnöki Hivatal.

2010 óta gyakorlatilag szünetelnek a magas szintű magyar-román államközi kapcsolatok, annak ellenére, hogy a két ország között stratégiai partnerség van. Legalábbis volt. Orbán minden évben elmegy Tusnádra magánlátogatás keretében és volt már a marosvásárhelyi Sapientia egyetem tanévnyitóján is, de hivatalos látogatáson Bukarestben még nem. A román fél többszöri kérése ellenére sem folytatta az Orbán-kormány a közös kormányülések gyakorlatát sem.