olimpiai bajnok;kerékpározás;Sir Bradley Wiggins;

2014-09-26 07:50:00

Visszatér a pályára az országutak lovagja

Élete utolsó országúti versenyén végleg helyet követelt magának a kerékpározás hallhatatlanjai között Sir Bradley Wiggins. A négyszeres olimpiai bajnok - ebből háromszor pályakerékpárosként, egyszer országútiként - ugyanis a spanyolországi Ponferradában zajló országúti kerékpáros világbajnokságon megnyerte az egyéni időfutamot, és ezzel a 34 éves brit bringás teljessé tette medálgyűjteményét.

Wiggins ugyanis 2012-ben győzött a Tour de France-on és időfutamban első lett a londoni olimpián, megnyerte a brit bajnokságot, és most már világbajnoknak is mondhatja magát. Immáron legenda lett, és az országúti kerekes most ismét visszatér a pályára, ugyanis a riói, 2016-os olimpián újra aranyat szeretne nyerni.

"Ezzel a vb-címmel teljesült a nagy álmom, mindent megnyertem, amit magam elé kitűztem. Fantasztikus érzés, és ez erőt ad ahhoz, hogy elkezdjem a komoly felkészülésemet a riói pályaversenyekre, ahol szeretnék ismét olimpiai bajnok lenni. Most már bevallhatom, nem is olyan nagy baj, hogy nem indultam a Tour-on, mert így nyugodt környezetben készülhettem az eddig még hiányzó vb-cím megszerzésére. Innentől kezdve kizárólag a pályakerékpáros karrierem folytatása érdekel" - jelentette ki a kerékpársport lovagja.

Persze ez nem jelenti azt, hogy végleg szakít az országutak aszfaltjával, ugyanis elárulta, az olimpiára való felkészülés egyik állomásaként mindenképpen szeretné jövőre megjavítani az egyórás kerékpározás világcsúcsát, melyet a múlt csütörtök óta a 43 éves német Jens Voigt tart, aki a svájci Grenchenben 51,115 kilométert tett meg hatvan perc alatt.

"Bevallom, már az is meglepett, hogy a 43 esztendős Voigt nekivágott a rekordkísérletnek, ugyanis sosem tartozott a legjobb időmenők közé. Ennek tükrében még fantasztikusabb teljesítmény, amit elért" - közölte Sir Bradley Wiggins. Mert ugye ez a rekord még hiányzik a lovag listájáról.

Névjegy
Sir Bradley Wiggins
Beceneve: Wiggo
Nemzetisége: brit
Családi állapota: nős (Catherine), két gyermek apja (Ben és Isabella)
Szül. hely és idő: Gent (Belgium), 1980. 04. 28.
Magasság/súly: 190 cm/69 kg
Sportág: kerékpár
Legjobb eredményei: háromszoros olimpia bajnok pályakerékpárosként (2004 és 2008 egyéni, 2008 csapat), egyszeres olimpiai bajnok országúti időfutamban (2012), hatszoros pályakerékpár-világbajnok (2003 egyéni, 2007 egyéni és csapat, 2008 egyéni, csapat és páros), Tour de France-győztes (2012), 3. lett a Vueltán (2011), Tour de Romandie-győztes (2011), Tour of Britain-győztes (2013), Tour de California-győztes (2014), világbajnok országúti időfutamban (2014)