Japán;áldozatok;vulkán;

2014-09-28 11:53:00

Áldozatokat szedett a japán vulkán

Valószínűleg életét veszítette harminc hegymászó, amikor váratlanul kitört Japánban az Ontake vulkán. Teljesen betemette őket a vulkáni hamu, s már hiába ásták ki őket, nem lélegeztek és leállt a szívük.

A 3067 méter magas tűzhányó szombaton, nem sokkal déli 12 óra előtt éledt fel, és nagy mennyiségű hamut és köveket lövellt a levegőbe, mintegy három kilométer magasságba. A könnyen megmászható, kedvelt turistacélpontnak számító hely oldalában rengetegen tartózkodtak, általában szeptember-október hónapban a legkedvezőbbek a körülmények az Ontake meglátogatására. Legalább 250 turista rekedt a hegyen a kitörést követően, több mint kétszáz embernek saját erőből sikerült lejutnia.

Abe Sinzo japán kormányfő, aki éppen visszatért New Yorkból, ahol felszólalt az ENSZ közgyűlésén, utasította a japán önvédelmi erőket, hogy adjanak meg minden segítséget, a veszélybe került turisták, hegymászók kimentéséhez. A japán meteorológiai ügynökség előrejelzése szerint további kitörések, nagy mennyiségű vulkáni hamu kibocsátása és sziklaeső várható, a tűzhányó kráterétől mintegy négy kilométeres sugarű körben. A vulkán fölött korlátozni kellett a légiforgalmat, de a japán főváros nemzetközi repülőterén nem volt fennakadás.

Egy hegyi szállás üzemeltetője az NHK tévének elmondta, mennydörgés szerű hangot hallottak, majd minden elsötétedett, amikor kitört a vulkán. A környéken mindent legalább 15 centiméter magasan szürke por lepett be. A hegyre vezető utakat lezárták, csak kutatócsoportok mehetnek fel, hogy adatokat gyűjtsenek a kitörésről.

Az Ontake-hegy Japán egyik legaktívabb vulkánja, utolsó nagy kitörése 1979-ben történt, akkor több mint 200 ezer tonna hamu került a levegőbe. Azóta feljegyeztek egy kisebb kitörést 1991-ben, s 2007-ben több vulkáni eredetű földrengés rázta meg a térséget.