Az új NATO-főtitkár miniszterelnökként bizonyította, hogy ért a válságkezeléshez. Ő állt a munkáspárti kormány élén Oslóban a 2011-es utoyai mészárlás idején, amikor a szélsőséges tömeggyilkos Anders Behring Breivik nyolc embert ölt meg egy robbantásban, majd 69 embert mészárolt le az üdülőszigeten, ahol éppen munkáspárti fiatalokat képeztek.
Anders Fogh Rasmussen, a távozó NATO-főtitkár az Independent című brit lapnak írt cikkében rámutatott: a világ nagyon átalakult azóta, hogy öt éve hivatalba lépett. "A hidegháború vége óta a legnagyobb és legbonyolultabb kihívásokkal kell szembenéznünk" - írta Rasmussen.
Az észak-atlanti szövetség múlt pénteken hivatalosan is elbúcsúztatott vezetője szerint a NATO-nak a lehető legszorosabb együttműködést kell kialakítania az elveivel egyétértő partnerországokkal, hogy fenntarthassuk a közös szabályokra épülő globális rendet, amely a béke és prosperitás alapja. Rasmussen támogatta a "barbár szélsőséges" Iszlám Állam elleni határozott fellépést, a nemzetközi koalíció létrehozását, mivel az ilyen csoportokkal "nem lehet szó semmiféle párbeszédről", meg kell törni, le kell győzni őket.
A volt dán kormányfő bevallotta, legnagyobb személyes csalódása Oroszország magatartásának gyökeres megváltozása. "NATO-főtitkárként első beszédemet 2009 szeptemberében az Oroszországgal kötendő stratégiai partnerségről mondtam. Úgy véltem, történelmi lehetőség kínálkozik, amelyet az én generációm nem mulaszthat el" - írta Rasmussen. A gyakorlati együttműködést sok területen sikerült előmozdítani Moszkvával, egyetlen területen, a rakétavédelem kérdésében azonban nem. Időközben kiderült, "Oroszország a NATO-t továbbra is ellenfélnek, nem partnernek tekinti" - mutatott rá a volt főtitkár, akinek mindazonáltal meggyőződése, hogy az észak-atlanti szövetséget erősebb állapotban hagyja utódára, mint amikor öt évvel korábban átvette az irányítását.
"Nem hagyjuk, hogy fenyegessenek bennünket, nem hagyjuk, hogy lerombolják a demokráciánkat. Kicsi és büszke nép vagyunk, s nem lehet minket bombákkal elhallgattatni" - mondta akkor Jens Stoltenberg, aki higgadtan birkózott meg a Norvégiát és a világot megrázó tragédiával.
A hazájában népszerű volt kormányfőről köztudott, hogy a kései 68-as protest-nemzedékhez tartozik, egykor NATO- és EU-ellenes nézeteket vallott, s hosszú hajú fiatalként maga is tüntetett az oslói amerikai nagykövetség előtt a vietnami háború lezárását követelve. Az egyik német lap "norvég Joschka Fischerként" jellemezte.
Ez a korszak persze lezárult, s a hasonló átalakulás nem is újdonság a NATO-ban, hiszen az atlanti szövetség egyik legsikeresebb főtitkára, Javier Solana egykor Spanyolország NATO-csatlakozása elleni tüntetéseken menetelt.
Stoltenberg édesapja tekintélyes munkáspárti politikus volt, korábban védelmi és külügyminiszterként is szolgált, genetikus édesanyja is államtitkárként dolgozott több oslói kabinetben.
Érdekes módon épp az idős és betegeskedő Thorvald Stoltenberg igyekezett fiát eltántorítani, hogy elvállalja a NATO-főtitkári tisztséget, de végül mégis megkapta az atyai jóváhagyást. Jens Stoltenberg Gro Harlem Brundtland egykori kormányfő kabinetjében energiaügyi tárcavezető lett, 41 évesen választották először kormányfővé, majd 2005-től 2013 októberéig állt a miniszterelnöki poszton.
Míg elődje, Rasmussen kemény konzervatív, atlantista héja volt, addig a munkáspárti Stoltenberg - eredeti végzettségére nézve közgazdász - korábban nemigen foglalkozott védelmi kérdésekkel, de még nem tudni, galambnak bizonyul-e a biztonságpolitikai területen. Amikor egy elveszített választás után leköszönt a kormányfői posztról, az ENSZ klímaváltozási különmegbízottja lett.
E tisztségében végzett munkája, kapcsolatteremtő és közvetítő képességeinek elismerése is hozzájárult ahhoz, hogy végül ő lett a befutó a NATO-főtitkári tisztségre pályázók között. Hírek szerint Angela Merkel és Barack Obama egyaránt támogatta. Első alkalommal fordul elő egyébként, hogy az atlanti szövetség első embere olyan országból jön, amely nem tagja az Európai Uniónak.
Ezt azonban nyilván nem látták az EU-NATO védelmi együttműködést akadályozó tényezőnek. Norvégia ugyanakkor az atlanti huszonnyolcak közül az egyik legjobban teljesítő tagállam, azon kevesek közé tartozik, amelyek az elmúlt években növelték védelmi kiadásaikat. Ez jó példa abban az időszakban, amikor a legtöbb tagállam elmarad a NATO-vállalások teljesítésével.
A walesi NATO-csúcstalálkozó egyik legfontosabb határozata az volt, hogy valamennyi szövetséges államnak többet kell költenie a közös védelemre, s fokozatosan közelíteni a GDP 2 százalékához az erre fordított forrásokat. E vállalások számonkérése továbbra sem lesz könnyű, hiszen épp a napokban derült ki Berlinben, hogy még Németország sem lesz képes a teljesítésére. Az új - ötezer fős - szuper gyors reagálású NATO-erő felállítása is már az új főtitkárra vár.
A NATO számára a legnehezebb kihívást az ukrán-orosz konfliktus kezelése jelentheti. Talán a hidegháború lezárása óta nem volt ilyen kiélezett a helyzet az észak-atlanti szövetség és Moszkva viszonyában.
A norvég főtitkár az orosz kapcsolatok terén nagy tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen olyan országból jön, amely határos Oroszországgal. Stoltenberg a hírek szerint jó személyes kapcsolatokat ápolt Putyinnal és Medvegyevvel, fontos kétoldalú megállapodásokat kötöttek vitatott tengeri határszakaszok kijelölése és vízumügyek terén.