Programot hirdetett az új lengyel kormányfő

A polgárok bizalmának visszanyerése a fő célja az új lengyel kormányfőnek. Ewa Kopacz tegnap mondta el programbeszédét a szejmben. A Polgári Platform által állított új miniszterelnök múlt héten mutatta be kormányát. A miniszterelnök váltást az tette szükségessé, hogy Donald Tusk novembertől Brüsszelbe költözik, az Európai Tanács elnökévé választották.

A lengyelek változást várnak, de nem akarnak forradalmat - fogalmazott expozéjában a volt házelnökből lett miniszterelnök, akit a volt kormányfő javasolt utódának. A szejm ülését ezúttal már az új házelnök, a volt lengyel külügyminiszter, Radoslaw Sikorski vezette.

Az államfő, Bronislaw Komorowski is meghallgatta Kopacz bemutatkozó beszédét. Az új miniszterelnök azt mondta, Varsó "pragmatikus" álláspontot foglal el az ukrán válságban, mindazonáltal, a lengyel rádió portáljának jelentése szerint jelezte, hogy Lengyelország nem fogadja el az európai határok erőszakos megváltoztatását.

Kopacz a kiváló lengyel EU-pozíciók továbbvitelét helyezte kilátásba, s kiállt az Egyesült Államokkal fenntartott erős szövetségesi kapcsolatok fenntartása mellett. Kopacz száz nap türelmi időt kért az új kabinetnek.

Szerző

Adócsökkentést ígér a briteknek Cameron

Gesztust tett a középosztály és az alacsonyabb keresetűek felé David Cameron. A brit kormányfő a konzervatívok éves konferenciáján adócsökkentésekre tett ígéretet. Mint bejelentette a személyi jövdelemadó alsó határát 2 ezer fonttal megemelik, ami azt jelenti, hogy az évi 12500 fontnál kevesebbet keresőknek egyáltalán nem kell jövedelemadót fizetni.

A 40 százalékos kulccsal adózó jövedelmek felső határát ugyanakkor 41 ezer dollárról 50 ezer fontra tolják ki a kormányzati ciklus végéig, ez pedig azt jelenti, hogy az évi 50 ezer fontot keresők zsebében 1600 fonttal több marad. Szakértők számításai szerint a jövő évi választások elé beígért hangulatjavító változtatások 2020-ig 7,2 milliárd fonttal terhelik meg a brit költségvetést.

Cameron személyes hangú beszédében igyekezett eltántorítani a konzervatív választókat, hogy jövő tavasszal az euroszkeptikus UKIP pártra voksoljanak. Ha május 7-én Nigel Farage-zsal bújnak ágyba, arra ébredhetnek, hogy Ed Miliband az új kormányfő - magyarázta a párthíveknek Cameron.

Az unióellenes szavazók meggyőzése végett megígérte, hogy központi kérdéssé teszi a bevándorlás ügyét, a szabad munkaerőáramlás kérdését a brit-EU-viszony újratárgyalásakor. A bevándorlás, mint mondta, olyan szintet ért el, amelyet már meghaladja a brit munkaerőpiac felvevőképességét.

"El fogom érni, amire Nagy-Britanniának szüksége van, s nemet nem fogadok el válaszként" - mondta Cameron, ismét kiállva a 2017-re beígért EU-népszavazás mellett. A brit kormányfő - a munkáspárti vezérrel ellentétben - olvasta a beszédét. (Ed Milibandet gúnyolták amiatt, hogy ugyan fejből beszélt, viszont több fontos bekezdést kihagyott emiatt.) 

Előző nap szólalt Cameron fő pártbeli vetélytársa, Boris Johnson. "Karnyújtásnyira van a konzervatív győzelem" - ezzel próbálta lelkesíteni a párthíveket London népszerű polgármestere. Szerinte a kormányzó konzervatívok könnyűszerrel felülkerekednek az ellenzéki Munkáspárttal szemben a jövő májusi választáson, az euroszkeptikus UKIP-ot pedig "megeszik reggelire".

Az optimista felszólalást némiképp beárnyékolta, hogy újabb tory politikus állt át a konzervatív párttanácskozást megelőzően az Európai Unió-ellenes UKIP-hoz. Egy tory közvéleménykutató, Andrew Cooper azt jósolja, az UKIP akár négy parlamenti helyet is elnyerhet a jövő évi voksoláson.