"Hangok" sugallatára fojtotta a Dunába egyéves kisfiát

Publikálás dátuma
2014.10.02. 12:40
Illusztráció/Getty Images
Az ügyészség vádat emelt az ellen a nő ellen, aki tavaly szeptemberben zavart állapotban, egyéves kisfiával besétált a folyóba, vele együtt a víz alá merült, majd ott a gyermekét elengedte.

A vádirat szerint, a vádlott 2013. szeptember 26-án a reggeli órákban egyéves kisfiával a bölcsőde felé indult, amikor "olyan hangokat hallott, amelyek arra ösztönözték, hogy ölje meg magát és a gyermekeit". A nő a budai alsó rakparthoz ment, ott kivette a gyereket a babakocsiból, majd a karjában tartva, besétált vele a Dunába, és a parttól pár méterre a kisfiúval együtt a víz alá merült. A vádlott a gyermeket a folyóban elengedte, ő maga pedig kijött a vízből.

A gyermek megfulladt. A nő ellen tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség - olvasható a közleményben. A rendőrség korábbi közleményében azt írta: a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi kapitányságán jelentette be egy III. kerületben élő nő, hogy a vele egy háztartásban élő egyéves unokája eltűnt. A nagymama elmondta, hogy lányát, a gyermek anyját, egy fővárosi egészségügyi intézmény pszichiátriai osztályán kezelik, de unokája nincs vele. A rendőrök azonnal keresni kezdték a gyereket.

A kutatással párhuzamosan a rendőrség bűnügyi bevetési osztályának nyomozói - orvosa jelenlétében - meghallgatták a pszichiátriai osztályon visszatérően kezelt nőt. A 35 éves L. Katalin Tímea elmondta, hogy legkisebb gyermekével együtt meg akart halni. A nő nem tudta megjelölni a helyet, ahol a folyóba gyalogolt, mindössze egy közeli étteremre, fás, bokros területre, közeli panelházakra emlékezett. A rendőrök a III. kerületi Slachta Margit rakparton, a hullámtörő kövek között találták meg a gyermek holttestét. A nő a bűncselekmény elkövetését elismerte, a vallomástételt azonban akkor megtagadta - írta a rendőrségi közlemény.

Szerző

Ma jár le a hongkongi ultimátum

Hongkong vezetőjének lemondását követelik a metropolis üzleti központját megbénító tüntetők. Csütörtök estig adtak ultimátumot Leung Csun-jing kormányzójának, hogy mondjon le. Ha nem teszi, a polgári engedetlenségi mozgalom újabb szakaszba lép, kormányzati épületeket fognak elfogalni, s tovább negyedekre terjesztik ki az Occupy-akciókat. Továbbra is követelik a korlátozó választási törvény visszavonását, s hogy szabadon választhassák meg Hongkong új vezetőjét.

Többezres tömeg gyűlt össze a főminiszter irodája előtt, amelyet komoly rendőri erővel őriznek. A BBC helyszíni jelentése szerint a demonstráció ötödik napjára a harcias bejelentések ellenére megritkult a tömeg, ennek oka a kimerültség lehet, a tiltakozók többsége már vasárnap óta az utcán táborozott. Hivatalos adatok szerint eddig 83 ember sérült meg a rendőrség és a tüntetők összecsapásaiban. Vasárnap óta azonban a hatóságok önmérsékletet gyakoroltak. Az elmúlt két évtizedben ezek a legnagyobb megmozdulások Hongkongban.

Vang Ji kínai külügyminiszter Washingtonban „illegálisnak” nyilvánította a hongkongi megmozdulásokat, s világossá tette Peking álláspontját, ami ott történik, az „Kína belügye”.