esélyek;Pierre Moscovici;Rurópa;

2014-10-02 13:44:00

Nincs új és még újabb esély Európa számára

Nincs több lehetőség Európa számára - közölte csütörtökön az Európai Parlamentben tartott bizottsági meghallgatásán Pierre Moscovici, akit gazdasági és pénzügyi biztosnak jelölt ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Moscovici ezzel nyilván arra célzott, hogy a tagállamok polgárai immár konkrét eredményeket akarnak, a gazdasági helyzet javulását várják.

A francia politikus szerint nem lehet többé türelmet kérni az emberektől, a fiataloktól, mindössze arra buzdítva őket, hogy ünnepeljék a békét, valamint azt, hogy egykori ellenségek megbékéltek egymással.  "Ha abszolút kötelezettség is a pénzügyi és költségvetési fegyelem, az emberek a növekedés beindítását és a foglalkoztatás fellendítését várják tőlünk" - húzta alá a szociáldemokrata Moscovici.  Meghallgatása elején a francia politikus gyakorlatilag összes valaha viselt vezető politikai pozícióját felsorolta, s közölte: mindvégig mélyen elkötelezett európai volt.

"Minek tagadjam? Szociáldemokrata vagyok és francia, és ezt nem fogom szégyellni" - jelentette ki Moscovici, hozzátéve: az európai érdek, az európai gazdasági érdek védelmezője kíván lenni. "Az európai eszme lehetővé tette, hogy magunk mögött hagyjuk a tragikus múltat. Európa ezért jött létre, hogy kiléphessünk a káoszból, amely most ismét az ajtón kopogtat" - hangoztatta Moscovici.  A francia kijelölt biztos történelmi pillanatnak nevezte az európai civilizáció történetében a kontinens újraegyesítését, a 2004-es és 2007-es EU-bővítést. Rámutatott ugyanakkor, hogy sokak számára Európa már nem evidens, sokan csalódottak.

Ezzel egy időben a francia politikus az uniós költségvetési szabályok betartatása mellett tett hitet a meghallgatáson.  Mint mondta: minden energiáját arra a kettős küzdelemre fogja fordítani, hogy egyrészt megőrizze a gazdasági stabilitást, másrészt beindítsa a növekedést és a munkahelyteremtést.   "Az állami és a magánszféra adósságának, valamint a költségvetés hiányának csökkentése nélkül nem lesz növekedés, ezt mindannyian tudjuk" - szögezte le Pierre Moscovici. Közölte azt is: minden tagország egyenlő elbírálás alá esik majd annak érdekében, hogy mindenki betartsa a szabályokat.

 A francia politikust már a meghallgatás előtt pénzügyminiszteri teljesítménye miatt tartották támadhatónak, miután Franciaország évek óta nem képes teljesíteni a költségvetési előírásokat, és ez az ő pénzügyminisztersége idején sem volt másként. Moscovici a meghallgatáson kiállt tárcavezetői teljesítménye mellett.  A néppárti, szintén francia Alain Lamassoure azt szegezte Moscovicinek, hogy jóhiszeműen nem megkérdőjelezhető Moscovici elkötelezettsége és rátermettsége, de az sem, hogy a rábízandó területen francia pénzügyminiszterként megbukott. Moscovici közölte: 5,5 százalékról tavaly év végére 4,1 százalékra csökkent a hiány, ennek érdekében 3 kiigazító csomagot fogadtatott el.

"Egy iránytűm lesz: a szabályok, az összes. Aki azokat nem teljesíti, nem teszi meg a kellő lépéseket, azokkal szemben ennek megfelelően fogok eljárni" - hangoztatta a kijelölt biztos, nyomatékosítva: függetlenül attól, hogy melyik országról van szó, egyenlő elbánás lesz, nem kettős mérce.   "Nincsenek kis és nagy tagállamok, régi és új tagországok, vagy kiváltságosak. Franciaország sosem sértette meg a szabályokat" - közölte a volt pénzügyminiszter, hangsúlyozva: Franciaország az Európai Bizottság jóváhagyásával és felügyeletével alakította fiskális politikáját, bármi történt, az az Európai Bizottság felügyelete mellett, hozzájárulásával történt. Külön kiemelte, hogy Franciaország haladékot kapott a költségvetési célok teljesítésére, erről pedig nem Párizs, hanem Brüsszel hivatott dönteni. Egy liberális képviselő szintén arról kérdezte, biztosan ő-e a legalkalmasabb erre a posztra, miután otthon nem volt képes végrehajtani a kellő strukturális reformokat.

 Pierre Moscovici azzal vágott vissza, hogy minisztersége alatt munkaerőpiaci reformot hajtottak végre, valamint elősegítették a beruházásokat. Kiemelte azt is, hogy a nominális hiány mellett még fontosabb a strukturális erőfeszítés, azt pedig Franciaország megtette.  "A reformokhoz idő kell" - húzta alá a francia szociáldemokrata politikus, rámutatva, hogy szerinte Németországnak is 10 évre volt szüksége ahhoz, hogy Európa beteg emberéből a kontinens legerősebb gazdaságává váljon. A politikus kifejtette: elfogadhatatlan, hogy jelenleg 17 százalékkal kevesebb a befektetés, mint a válságot megelőzően.

Pierre Moscovici közölte: elkötelezett az eurózóna további megerősítése és bővítése mellett, valamint határozott fellépést ígért az adóparadicsomok, az adócsalás és -elkerülés ellen. "Véget kell vetni a banktitoknak Európában. Az automatikus információcserét kell alapszabvánnyá tenni, lehetőség szerint az egész világon" - nyomatékosította a francia biztosjelölt.