kormány;önkormányzati választások;telefonos ügyfélszolgálat;

2014-10-04 11:07:00

Választási ügyekben is hívható a kormányzati telefonos ügyfélszolgálat

Az önkormányzati, nemzetiségi választással kapcsolatos ügyekben is hívható a 1818-as kormányzati telefonos ügyfélszolgálat; a telefonszámon az állampolgárok a hét minden napján, nullától 24 óráig szakembereknek tehetik fel a közigazgatást érintő kérdéseiket.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) által működtetett kormányzati telefonos ügyfélszolgálatnál egy időben általában hatvan-hetven, de csúcsidőben akár százharminc munkatárs fogadja a telefonos hívásokat vagy válaszol az elektronikus levelekben, sms-ben, chaten vagy internetes fórumon feltett kérdésekre.

A KEK KH munkatársai tájékoztatást tudnak nyújtani a közigazgatási szervek elérhetőségeiről, feladat- és hatásköréről, az állampolgár folyamatban lévő okmányügyeiről, segítenek az űrlapok kitöltésében, az ügyfélkapu-regisztrációban, továbbá a későbbiekben egyes ügytípusokat telefonon is el lehet majd intézni.

A 1818-as számon választási kérdésekben is lehet tájékoztatást kérni, például akkor, ha valaki nem tudja, hogy melyik szavazókörbe kell mennie az október 12-ei önkormányzati és nemzetiségi választáson.