"Tengo famiglia" - első a család?

Publikálás dátuma
2014.10.08. 07:51
Forrás: Orlai Produkciós Iroda
Sok nevetésre, egy olasz családra és egy generációs problémára számíthatnak az Orlai Produkciós Iroda következő bemutatójának nézői. A Folyón túl Itália című darab alapkérdése: mennyire kell egy fiatal fiúnak ragaszkodnia a családi gyökerekhez vagy választhatja a maga életét, a karrierjét. 

A két nagyszülőpárt: Lukáts Andor, Lázár Kati, Benedek Miklós és Szabó Éva, az unokájukat Szabó Kimmel Tamás játssza október 8-tól a Belvárosi Színházban. Znamenák István rendezőt faggattuk a készülő előadásról.

- Hogyan találták a darabot?

- Több színdarabot kaptam Orlai Tibortól és Zöldi Gergely dramaturgtól elolvasásra, ezt találtam a legjobbnak, legérdekesebbnek közülük.

- Milyen generációs jelenséget, problémát tárgyalnak?

- A darabban nem is közvetlen generációs problémáról van szó, hanem két lépcsőről: négy nagyszülő és egy unoka a szereplők. Egy New Jerseyben lakó, szokásjog szerint élő olasz család áll a középpontban. Amerikában élő munkásemberek. A nagyszülők két dolognak szentelték az egész életüket: egyrészt a munkájuknak, hogy felépítsék az egzisztenciájukat, a házaikat. Nehezen hagynák már ott, amit megteremtettek maguknak. Emellett legalább ennyire meghatározó számukra a család is, lévén olaszok: "Tengo famiglia - első a család!". Meghatározóak számukra a kötelékek, az összetartás. Mindeközben jelen van a modern idő is, a megváltozott világ. Az unoka megpróbál megfelelni valamennyire a hagyományos rendnek is, vasárnaponta eljár a családi ebédekre, ám egyszer csak fontos lehetőséget kap a karrierjében. Ha elfogadja, nagyon messzire kell költöznie a nagyszülőktől, akik megpróbálnak elkövetni mindent, hogy ne hagyja ott őket. Ne azt válassza, amit választania kell. Hogy mi történik ezután a darabban, nem szeretném előre elmondani.

- Mennyit akar megmutatni abból, hogy ez egy olasz család? A darab szerint folyton esznek, mindig fullasztó meleg van a házban.

- Az étkezések adják a darab szerkezetét. Az életük lényege a hosszú, egymásba folyó ebédek, vacsorák és az ezzel járó családi együttlétek.

- Egymás szavába vágós, zajos beszélgetésekre számíthatunk az asztal körül?

- Természetesen magyar színészekként nem akarunk úgy csinálni, mintha mi is olasz emberek lennénk. Ennek nem sok értelme lenne. Ugyanakkor a család sajátos életmódjából, temperamentumából rengeteg komikus elem származik. Ez utóbbit szeretnénk megmutatni, ez a színdarab alapja.

- Nagy színészek játszanak együtt, hogyan született a szereposztás?

- Remek művészeket sikerült megnyernünk a produkcióba, mind az idősebb szerepekre, mind a két fiatalabbra. Szabó Kimmel Tamást az egyik legtehetségesebb fiatal magyar színésznek tartom. Cseh Judit is nagyszerű színésznő, aki a hatodik szereplő.

- Közszolgálati a kérdés, mégis egy generációs darabnál fontos megkérdezni: kinek ajánlja az előadást?

- Teljesen komolyan mondom: a legfiatalabbaktól a legidősebb korosztályig. Mindenki számára ismerős problémát tárgyalunk: a családtól való elszakadást. Nagyon megrendítő, ugyanakkor legalább ennyire vidám történet mondunk el.

- Fognak nevetni a nézők?

- Ez bizton állíthatom. Aki ismer, tudhatja, erre nálam egyébként is számítani lehet.

Szerző

Van számunkra hely?

Publikálás dátuma
2014.10.08. 07:50
A szereplők bedobnak apait-anyait FOTÓ: GORDON ESZTER
Nem és nem, nem volt idegenrendészeti eljárás az, hogy 1941-ben, több mint húszezer zsidót a halálba küldtek, ahogy ezt egy kormányzati intézet vezetője bátorkodott mondani. Az Örkény Színház "e föld befogad avagy számodra hely" című előadása, ami a Kamenyec-Podolszkijban történt deportálások eseményeit dolgozza fel, abszolút azt állítja, hogy nagyon nem erről volt szó.

A produkció világossá teszi, hogy magyarok üldöztek halálba magyarokat, akiket aztán a németek végeztek ki. De már ők is sokallták a tempót. Visszaküldtek volna határainkon belülre innen kiebrudaltakat. Csak éppen a sorompók nem emelkedtek fel.

Mohácsi János rendező - aki testvérével, Mohácsi Istvánnal írta az "e föld befogad, avagy számodra hely" című darabot, amit az Örkény Színházban mutattak be - szeret történelmi kataklizmákról beszélni. Kedveli a deszkákon a kiélezett helyzeteket, melyekben élesen megmutatkozik az ember természetrajza.

Az, hogy valamennyiünkből kibukhat az állat. Szerető családapák válhatnak őrült gyilkoló géppé. Szelídnek tűnő polgárok érzéketlen barbárokká. Beindul a tömegpszichózis, mellyel ki lehet forgatni az embereket önmagukból. Mohácsi előszeretettel ábrázol tömeget, ami az Örkény kicsi színpadán nehéz. Néhány ember képviseli a gyilkosokat és az áldozatokat is.

A színészek egyszer éppen öldöklőket játszanak, máskor halomra ölteket, ahogy Örkény István Pisti a vérzivatarban című darabjában is lehet bárki gyilkos, de áldozat is, vagy éppen Görgey Gábor legtöbbet játszott drámájában, a Komámasszony hol a stukkerben?, akárkihez kerülhet a hatalom, és bárki válhat lidércesen kiszolgáltatottá.

Tényleg örkényi jelenet, amikor a kivégzendők - Takács Nóra Diána, Kocsis Pál, Némedi Árpád megszemélyesítésében - ott állnak a maguk által ásott gödör szélén, és az öldöklők ügyetlenkednek. Többször csütörtököt mond a fegyver, egymásra tesznek megjegyzéseket, vagy éppen a megfelelő pillanatban akarják lefényképezni, amikor a legyilkoltból éppen kiszáll a lélek, ezért hátráltatják azt, aki már éppen meghúzná a ravaszt.

Vagyis a kisszerűség, a szervezetlenség, vagy éppen a hiúság totális zűrzavart, abszurd helyzetek sorát idézi elő a legtragikusabb pillanatokban is. Olyan flegmák a katonák, mintha a világ legtermészetesebb, leghétköznapibb dolga lenne a tömeggyilkosság. Kicsit még érdekes, fényképezni való, de azért rutinos dolog. Már-már ingyen cirkusz.

Van a műsorfüzetben egy döbbenetes fotó. Egy gödörben halottak hevernek, a gödör szélén férfi guggol, egy fiatal tiszt pedig laza terpeszállásban, bal kezét könnyedén zsebre dugva, a másikkal pisztolyt fogva a halálra ítélt fejéhez magától értetődő természetességgel teszi azt, ami elfogadhatatlan.

Mögötte pedig bámészkodva, akár karba öltött kézzel ácsorognak katonák, mintha vásári látványosságot néznének. Az ismeretlen nevű fotós annyit írt képe hátlapjára, hogy "Az utolsó zsidó Vinnicijában." A városban 1941-ben végrehajtott halálos ítéleteket a 28 ezer összegyűjtött zsidó származású ember közül senki nem élte túl. Bevégeztetett.

Mohácsi az előadásban mementót állít. Nem hagyja nyugodni, ahogy testvérével fogalmaz, "a XIX. század vége óta egy ország, konkrétan ez itt, a miénk, időnként levedli népessége egy részét. Ha nem kapnak észbe, és nem menekülnek el idejében, akkor hazájuk akár meg is öli őket."

Először egy gyanútlannak tűnő zsidó családot látunk, Gyabronka Józsefet, Bíró Krisztát és Gálffi Lászlót, akik ünnepelnék a szombatot, de baráti hírnök érkezik, hogy inkább meneküljenek. És nem hisznek benne, hogy ezt kell tenniük. Tétováznak. Képtelenek elhinni azt, hogy megtörténhet, amiről mi már tudjuk, hogy megtörtént.

Lazán egymáshoz illeszkedő jelenetek sorát látjuk. Egy abszurdisztán halmazt. Látjuk azt is, ahogy egy határőr csak úgy megmakacsolja magát, és nem akarja visszaengedni a zsidókat az országba. Kovács Márton a jelenetekbe is beépülő zenekara feszülten halk, dermesztő hangokat hallat, futkoshat tőlük az ember hátán a hideg. A tragikus és a röhejes szituációk egymásba folynak.

Legvégül a maradék zsidók, mint akiket a föld felszínéről is száműznek, kimennek a színről. Csak fekete árnyképüket látjuk már, a sziluettjüket, ennyi maradt belőlük. Aztán egyenként ezek az árnyalakok is oszlásnak indulnak, mintha csak egy könnyed szellő, vagy akár gáz, atomjaira szedné őket, szertefoszlanak.

Az előbb még voltak, most pedig nézzük a semmit. Döbbenetes. A produkció még nincs egészen kész, vannak kevésbé ütős mozzanatok, ritmushibák, üresjáratok. Ezek nagy része valószínűleg az előadások közben helyre döccen.

A színészek valamennyien átélten, erőteljesen játszanak, az említetteken kívül Debreczeny Csaba, Dóra Béla, Epres Attila, Kerekes Éva, Kerekes Viktória, Novkov Máté, Patkós Márton, Pálya Pompónia, Vajda Milán, Varga Lili dob be apait-anyait.  Fontos előadás. Húsba vág. És borzasztóan fáj.

Szerző

Art Market negyedszerre

Galériába járni hasznos és érdemes, hiszen egy-egy festmény, szobor vagy más képzőművészeti alkotás képes a látogatót egy másik világba repíteni. Vagy világokba, ha az ember egyszerre több galériát is meglátogat: a holnap kezdődő Art Market remek alkalom erre.

A budai Millenáris Parkban pedig nemcsak neves magyar galériák mint az acb, a Várfok, a Deák Erika vagy a Godot képviselteti magát, de érkeznek galériák Németországból, Olaszországból, az Egyesült Királyságból és Szlovákiából is.

Ezért is kapta az esemény a Fiatal Európa címet, hiszen az európai városokból számos friss galéria és fiatal művésztehetség mutatkozik be. Az idei Art Market tehát egyszerre lesz globális és lokális.

A festmények mellett idén először fotóművészeti kiállítást is rendeznek a szervezők, melyet a Millenáris D épületében lehet megtekinteni. Idén a berlini fal leomlásának 25. évfordulója alkalmából a német főváros kapja a főszerepet. Érdekesnek ígérkezik az A38 galériájában a Berlinből érkezett Divided and Unified (Megosztva és újraegyesítve) nevű kiállítás, mely 27 művész 40 műalkotásán keresztül járja körül a pénz és a művészet kapcsolatát.

És bár egy művészeti vásáron maguk a művek és a művészek játsszák a főszerepet, érdemes egy-egy programon is részt venni. Az Art Market mind a négy napján múzeumpedagógiai foglalkozásokon mélyíthetjük el ismereteinket, a hétvégén pedig kedvükre alkothatnak kicsik és felnőttek a Szabad asztal - szabad alkotás nevű programon.

A Hungart könyvsorozat hiánypótló kismonográfia-sorozatának három új kötetét is bemutatják, melyekben Haraszty István, Polgár Rózsa és Szurcsik József művészete kerül piedesztálra. Egy csütörtöki beszélgetésen az is kiderül, hogy a kelet-európai galériák milyen esélyekkel indulnak a nemzetközi kortárs műtárgypiacon, vagyis mely kulturális vagy gazdasági korlátok akadályozzák őket a sikerben.

Egy pénteki beszélgetésen pedig azt járják körül a beszélgetők, hogy a berlini fal leomlása óta hogyan alakult át a művészet infrastruktúrája a politikai, társadalmi és gazdasági változások hatására. Mindezt két város, Berlin és Budapest példáján mutatják be.

Szombaton a fotógráfia kerül előtérbe: Szilágyi Sándor beszél a fotográfiáról szóló könyvéről Radnóti Sándor esztétával, valamint egy előadáson kiderül miért marginális a helyzete a kelet-európai fotóművészetnek a világban.

Humorosnak ígérkezik vasárnap a Winkler Nóra vezette Törpék kora című kiállítás árverése. Korábban a Design Hét keretében huszonöt kiemelkedő képzőművészt kértek fel, hogy alakítsanak át ízlésüknek megfelelően egy-egy kertit örpét.

Frissítve: 2014.10.07. 22:52