kurdok;Iszlám Állam;Kobani;

2014-10-09 11:09:00

Megint magukra hagyják a kurdokat?

Az Egyesült Államok értesülései szerint a kurd pesmerga hadsereg tartja ellenőrzése alatt a török határhoz közel eső, stratégiailag rendkívül fontos települést, Kobani „nagy részét”. Az Egyesült Államok és Jordánia szerdán késő este is több légicsapást hajtott végre az Iszlám Állam (IS) egységei ellen. Egyes hírek szerint kilenc hullámban támadták a dzsihadistákat. Az ausztrál védelmi minisztérium pedig azt közölte, első ízben az ország vadászgépei is részt vettek a szélsőségesek elleni műveletben.

Kobaniban még messze nem ideális a helyzet. Csütörtök kora hajnalban az IS kurd közlések szerint két városnegyedbe hatolt be. Harcosai nehézfegyverekkel, páncélosokkal haladtak előre – közölte a magas rangú kurd politikus, Aszja Abdulla. Heves összecsapásokra került sor a városban, s feltehetően több polgári személy is életét vesztette. Egy másik kurd politikus ugyanakkor arról számolt be, hogy az IS-ellenes koalíciónak sikerült a város keleti részén visszafoglalnia néhány épületet.

Barack Obama ismételten türelmet kért az Iszlám Állam elleni hadjáratban. „Nagyon nehéz ez a küldetés” – közölte, miután a Pentagon magas rangú tábornokaival találkozott. Emlékeztetett arra, kezdettől fogva azt mondta, hogy a háborút nem lehet egyik napról a másikra megnyerni. A Pentagon megerősítette, a légicsapások nem elegendőek Kobani megmentéséhez.

Ugyanakkor a hadügyminisztérium szóvivője, John Kirby kijelentette, hatékonynak bizonyultak az IS állásaival szembeni légicsapások. Szerinte a harcosok körülbelül egyharmada vonult vissza. Franciaország és Nagy-Britannia jelezte, támogatnának egy ütközőzóna létrehozását a kurdok által lakott török-szíriai határszakaszon a menekültek számára. John Kerry amerikai külügyminiszter pedig azt közölte, „nagyon alaposan” át kell gondolni a javaslatot. Kerry kifejtette, hazáját komoly aggodalommal töltik el a kobanei események.

Mint a  Népszava is megírta, az Egyesült Államok vezetése jelezte: aggasztja és felháborítja, hogy Törökország nem hajlandó komolyabb katonai lépéseket tenni az Iszlám Állam szélsőséges szunnita szervezet ellen.