önkormányzati választások;DK;kiábrándultság;

2014-10-12 21:55:00

DK: a Fidesz-politikával szembeni kiábrándultság jele is az alacsony részvétel

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint az, hogy várhatóan kisebb lesz a részvételi arány az idei önkormányzati választáson mint négy éve, egyfajta kiábrándultságot is jelez a Fidesz politikájával szemben.

Erről Gréczy Zsolt szóvivő beszélt az MTI-nek vasárnap este a párt budapesti eredményváróján. Szerinte az lett volna a jó, ha minél többen élnek azzal a lehetőségükkel, hogy beleszólnak helyi közösségük ügyeibe. Az alacsonyabb részvétel remélhetőleg ráirányítja a figyelmet, hogy "nem demokratikus folyamatok zajlanak az országban és ezen előbb-utóbb változtatni kell" - mondta Gréczy Zsolt, hozzátéve: a DK-nak elég elkötelezett a szavazótábora, és ha ők elmentek voksolni, akkor "nagy baj nem lehet".

Az eredményvárót a Teréz körúton, a Demokratikus Koalíció közelmúltban átvett központi irodájában tartják, ide érkezik Gyurcsány Ferenc pártelnök és a DK-elnökség többi tagja. A párt fővárosi polgármesterjelöltjei saját kerületükben várják az eredményeket és szimpatizánsaik sincsenek a központi irodában, ezért a DK alkalmazottait leszámítva este fél nyolckor gyakorlatilag csak újságírók járkáltak fel-alá a helyszínen. A forgatócsoportok már hat óra körül birtokukba vették az irodát, volt aki egy üresen álló helyiségben, volt aki a folyosón állította fel kameráját.

A nyomtatott és elektronikus médiumoknak helyet adó terem falára négy lapot ragasztottak, amelyeken a DK-s jelöltek eredményeit lehet majd követni.