Bosznia;államelnökség;női politikus;

2014-10-13 11:54:00

Nő is bekerült a boszniai államelnökségbe

Első ízben kerül női politikus a háromtagú boszniai államelnökségbe. A szerb Zeljka Cvijanovic 52 százalékkal lehet államfő. Az elnökség bosnyák tagjának Bakir Izetbegovicot választották meg, aki 37 százalékot szerzett, megelőzve a 26 százalékot kapott Fahrudin Radoncic belügyminisztert.

Bár egyes, közvetlenül a vasárnapi választás előtt nyilvánosságra hozott felmérések szerint a szerb entitásban elveszítheti első helyét Milorad Dodik, ez azonban nem következik be. A politikus, aki a kampányban Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatását is megszerezte, jelentős fölénnyel vezetett kihívója, a Szerb Demokrata Pártot (SNS) irányító Ognjen Tadic előtt. Mind Dodik, mind pedig az elnökségért indult Zeljka Cvijanovic a szerb entitás politikai életét évek óta meghatározó független szociáldemokraták (SNSD) nevű párt tagjai.

A részeredményeket az egyes pártok tették közzé. A hivatalos végeredményt csak hétfőről keddre virradó éjszaka hozzák nyilvánosságra. A részvételi arány 50,1 százalék volt, ami jóval alacsonyabb a vártnál. Ennek oka az lehet, hogy a helybéliek kiábrándultak a politikai elitből. Februárban sok ezren vonultak az utcákra, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek. A szerb entitásban magasabb, 53,1 százalékos volt a részvételi arány, a bosnyák-horvát föderációban mindössze 48,3 százalékos volt.