futball;Magyarország;válogatott;Feröer-szigetek;

2014-10-13 14:36:00

A feröeri kapitány nem tudja, mire számíthat

 Lars Olsen, a feröeri labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem igazán tudja, milyen magyar csapatra a keddi Európa-bajnoki selejtezőn.

"Természetesen ott volt a segítőm a bukaresti összecsapáson, amelynek felvételeit már ki is elemeztük. A magyaroknál nagy változást hozott a szövetségi kapitány cseréje, az új edző érkezése után a válogatottjuknak körülbelül csak az egyharmada maradt meg" - nyilatkozta hétfői sajtótájékoztatóján a dán szakember, aki játékosként 1992-ben Európa-bajnok címet nyert.
A tréner elmondta, a bukaresti 1-1 alkalmával Dárdai Pál együttese többféle játékrendszert is alkalmazott, ráadásul abban sem biztos, hogy a szövetségi kapitány ugyanazt a kezdő tizenegyet küldi majd pályára a tórshavni összecsapáson, mint a román a fővárosban, így ez is megnehezíti a munkáját.

Az északírek otthonában elszenvedett 2-0-ás szombati vereséggel kapcsolatban a dán szakember megjegyezte, különösen a rögzített szituációknál voltak bizonytalanak, így erre nagyon fel kell majd készülniük. A szövetségi kapitány, valamint a sajtótájékoztatón részt vett két játékos, a mindössze 18 éves Brandur Olsen - aki most kapott hároméves profi szerződést a dán FC Köbenhavntól -, illetve Atli Gregersen is egyetértett abban, hogy a csapat Belfastban a második félidőben már jól futballozott, és ezt a formát szeretnék átmenteni a keddi összecsapásra.

Utóbbi hozzátette, az újságírók a kemény játékot hiányoltak tőlük, és valóban sokszor későn vették fel a párharcokat az északírek ellen: "Ennek ellenére azt gondolom, hogy az északírekkel szembeni találkozón is egy picit előrelépett a csapat és ha egy kis lépést megint tudunk tenni, akkor jó mérkőzést játszhatunk a magyarokkal."
A feröeri válogatott az első fordulóban 3-1-re kikapott otthon Finnországtól.
A magyar válogatott vasárnap este érkezett meg a feröeri fővárosba, Dárdai Pál csapata hétfő délelőtt egy sétán vett részt, majd magyar idő szerint 18 órától edz a Nemzeti Stadionban.