szavazatszámlálás;önkormányzati választás;

2014-10-13 19:56:00

Az MSZP nem kéri a szavazatok újraszámlálását Szombathelyen

Elfogadják az önkormányzati választás eredményét, nem kérik a polgármesteri szavazatok újraszámlálását Szombathelyen - közölte sajtótájékoztatóján hétfőn az Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt közös polgármesterjelöltje.

Ipkovich György - akire a választók 41,88 százaléka szavazott, míg Puskás Tivadar, a Fidesz-KDNP jelöltje 43,83 százalékot kapott - a sajtótájékoztatón gratulált politikai ellenfelének, és megköszönte azoknak a választóknak a bizalmát, akik Szombathelyen rá és a baloldali összefogás jelöltjeire voksoltak. Hangsúlyozta: azt szeretnék, ha az új közgyűlés - amelyben a baloldali összefogás és a kormánypártok jelöltjei egyaránt kilenc-kilenc képviselői helyet szereztek - minél hamarabb megalakulna.

Czeglédy Csaba megválasztott képviselő, az MSZP korábbi közgyűlési frakciójának vezetője, a párt szombathelyi kampányfőnöke a sajtótájékoztatón azt mondta: a szoros eredménnyel a választók együttműködésre kényszerítették a két nagy pártot, ennek pedig szerinte a szombathelyiek lehetnek a nyertesei. 

Megjegyezte: a közgyűlésben az előterjesztőnek kell biztosítania a javaslataihoz a többséget, márpedig a kormányzó oldalnak 10 szavazata van, az ellenzéknek 11. 

Nemény András, az MSZP megyei elnöke arról szólt, hogy a baloldali összefogás Vas megyében jobb eredményt ért el, mint négy évvel ezelőtt az MSZP önállóan. Örömét fejezte ki, hogy Celldömölkön és Répcelakon továbbra is baloldali polgármester irányítja a várost. 

A szombathelyi közgyűlésben - a polgármesteren kívül - a Fidesz-KDNP-nek és az Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együttnek kilenc-kilenc képviselője van, a Jobbiknak és a Pro Savariának egy-egy.