Elhunyt családtagjaink és barátaink, akiknek sírjához rendszeresen kijárunk a temetőkbe, a csepeli és a rákospalotai temetőkben nyugszanak. Így elsősorban az itt szerzett tapasztalataimról írnék, de tartok tőle, hogy más fővárosi köztemetőkben sem sokkal jobb a helyzet. A temetkezési költségek az elmúlt húsz évben rendkívüli sebességgel növekedtek, olyannyira, hogy átlagos keresettel, no pláne nyugdíjjal rendelkező embernek, megerőltető, esetenként elviselhetetlen terhet jelent hozzátartozói eltemetése! Ezzel szemben a temetőkben tapasztalható állapotok, az elhanyagoltság, a szemét az égig érő gaz - az említett temetőkben mindenképpen - általánossá vált.
Már-már megalázó, amikor két-háromhetes rendszerességgel megyünk szeretteink sírjához, hogy vagy a mindent beborító porban, vagy esős napokat követően süppedő sáros utakon kell megközelíteni a sírokat. A hulladéktároló, többnyire rácsos " alkalmatosságokat " ritkán ürítik, ezért főleg hétvégeken megközelíthetetlen szemét halmazokká alakulnak. Az öntözővízes vízcsapok teljesen egyediek, ugyanis sehol máshol nem tapasztalható jelenségeket képesek produkálni: megnyitáskor a víz körbe spriccel, leginkább a vizet vevő ruhájára. Más esetekben felfelé sugározzák szökőkútként. A legritkább esetben folyik a víz rendeltetési helyének megfelelően az öntöző vagy víztartó edénybe. A temetőkben lévő toalettek állapota szintén kritikán aluli. Néhány héttel a halottak napja előtt szeretném, ha változtatnának ezeken az állapotokon az illetékesek.