Hongkong;tüntetők;AFP hírügynökség;barikádok;triád;

2014-10-14 07:35:00

Erőszakot provokál a hongkongi vezetés?

Kaotikus jelenetek játszódtak le tegnap Hongkongban. Először a rendőrség kezdte meg lebontani a fiatalok barikádjait, majd a helyi bűnszövetkezet, a triád tagjai támadtak a békésen tüntetőkre.

A rendőrség elsősorban a fémbarikádok leszedésére koncentrált. Ezeket eredetileg a rendőrök maguk állítottak fel a tüntetések kezdetén. Ezek mögé akarták ugyanis visszaszorítani az aktivistákat.

Később azonban feltehetően a maffiához köthető, álarcot viselő személyek támadtak a demokráciát követelő fiatal aktivistákra. A tüntetők azonban ellenálltak, így összecsapásokra került sor közöttük - közölte az AFP hírügynökség. Az egyik tüntető szerint a rájuk támadók "bűnözőknek tűntek". Több személyes holmijukat is elvették tőlük.

A rendőrség megpróbálta szétválasztani a csoportokat. A tüntetők azt skandálták: "tartóztassátok le a triád tagjait". A triád meglehetősen rossz hírű bűnszövetkezet. Tagjai számos gyilkosságot hajtottak végre, részt vesznek a drog- és emberkereskedelemben - s még hosszasan lehetne folytatni a sort.

Az olasz Camorrával, az orosz és a korzikai maffiával is kapcsolatban állnak. A triád ma is befolyásos szervezet, hírek szerint mind a Pekinghez hű hongkongi vezetés, mind a tüntetők meg akarták nyerni partnernek. Úgy tűnik azonban, a triád a hatalom gyakorlói mellett tette le a garast.

Másfél hete összecsapásokra került sor a maffia tagjai és a tüntetők között, akkor is brutálisan megtámadták a békés megmozdulások résztvevőit. Bár a rendőrség az alvilág több tagját vette őrizetbe, a tüntetők azzal vádolták a rendfenntartókat, nem védték meg őket kellőképpen.

Helyi lapok szerint rejtély, miért avatkozott be a maffia a konfliktusba, s mit ajánlhatott neki a Pekinghez hű vezetés. Néhány száz tüntető az Admirality és Cuseway Bay negyed három különböző pontján töltötte az éjszakát. Hétvégén ugyan ismét fellángoltak a megmozdulások, miután a helyi kormányzat lemondta a tárgyalásokat a tüntetőkkel, tegnap viszont ismét alábbhagyott a tiltakozás lendülete.

Médiaértesülések szerint egy civilruhás rendőr arra kérte az aktivistákat Mong Kokban, hogy oldják fel az egyik utca blokádját. Ők azonban elutasították ezt. Hongkong vitatott kormányzója, Leung Csun-jing vasárnap a TVB helyi televízióban bejelentette, kizárt, hogy Peking teljesítené a tüntetők követelését, s lehetővé tenné, hogy független, Peking által nem jóváhagyott személy is indulhasson a következő, 2017-es kormányzóválasztáson.

"Erre semmi esély sincs" - hangoztatta. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kormányzat továbbra is tárgyalásokra törekszik a megmozdulások résztvevőivel, de mozgalmuk már "ellenőrizhetetlenné vált". Szerinte a gazdasági központok blokádja nem maradhat fent az idők végezetéig. Kifejtette, ha szükséges, "minimális erőszakot" alkalmaznak a negyedek blokádjának feloldásáért.

A tüntetők is egyre inkább attól tartanak, hogy elszabadul a pokol Hongkongban. A "triádok" feltűnése a város utcáin azt mutatja, hogy a regionális kormány erőszakot akar kiprovokálni, s egy esetleges káoszt kihasználva verné le a demokratikus megmozdulásokat. Joshua Wong ellenzéki vezető óva intett az erőszaktól.

Diáktársa, Lester Shum pedig azzal vádolta a városvezetést, hogy nem hajlandó megbeszéléseket folytatni a politikai reformokról. Mint mondta, levelet kíván intézni Hszi Csin-ping kínai elnöknek, amelyben bizonyítani kívánja, hogy mozgalmuk békés és demokratikus.

Továbbra is van esély arra, hogy tárgyalásokra kerül sor a helyi kormány és az ellenzék között. Legalábbis erre utalt a városvezetés egy tagja, Regina Ip, aki szerint a tárgyalásokra ezen a héten sort keríthetnek.