Schmuck Andor;időközi országgyűlési választás;

2014-10-15 07:08:00

Schmuck is ringbe száll Kiss Péter helyéért

Schmuck Andort indítják a Szociáldemokraták a november 23-i újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson. A párt tegnap azt közölte, hogy elnökük 15 évig élt a kerületben, 1994-től 1998-ig egyéni önkormányzati képviselő volt Újpesten, ezért jól ismeri az ott élők gondjait. Az MSZP már korábban bejelentette, hogy a szocialisták színeiben Horváth Imre önkormányzati képviselő verseng majd a mandátumért.

A főváros 11-es számú választókerületében forrásaink szerint a helyi szocialisták Kunhalmi Ágnes budapesti elnököt szerették volna indítani, de mert az ellenzéki politikus a XVIII. kerületben szeretné magát felépíteni, ahol kis híján nyer is áprilisban, ezért végül a nyugdíjas határőrtisztre esett a választás. Horváth országosan ugyan ismeretlen, de Káposztásmegyeren a saját választókörzetében a 2010-es és a mostani önkormányzati választáson is sikerült győznie.

Az időközi választást Kiss Péter szocialista képviselő halála miatt kellett kiírni. Az MSZP egyik alapítója, korábbi többszörös minisztere április 6-án egyéni mandátumot szerzett, azonban hosszan tartó súlyos betegség után júliusban elhunyt. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ezt követően írta ki az időközi országgyűlési választást.

Az NVB eddig tizenkét jelölőszervezetet vett nyilvántartásba, közöttük az MSZP-t, a DK-t, a Fideszt, az LMP-t, a Liberálisokat és a Jobbikot. A szélsőjobboldali párt hétfőn jelentette be, hogy Urbán Flórián korábbi válogatott labdarúgót indítja az újpesti választáson.

Ismert, Urbán részt vett 2006 őszén a Magyar Televízió épületének ostromában. A jelöltek október 6-a óta már gyűjthetik az ajánlásokat, amelyeket október 20-ig lehet leadni. Az országgyűlési egyéni választókerületben indulóknak 500 érvényes ajánlást kell összegyűjteniük.

Idén vélhetően Veszprémben is az urnákhoz szólítják majd a szavazókat, hogy az áprilisban szintén egyéni mandátumot szerzett Navracsics Tibor utódát megválasszák. Navracsics azért mondott le képviselői helyéről, mert az október végén megalakuló új Európai Bizottság tagja lesz, ami összeférhetetlen képviselőségével.