hulladék;vita;Magyarország;Brüsszel;

Fotó: Getty Images

Figyelnek ránk? - Mégis vitáznak Magyarországról az EP-ben

Az Európai Parlament plenáris vitát folytat a magyarországi helyzetről jövő kedden Strasbourgban. 

Nem lesz plenáris vita Magyarországról az EP-ben - írta a Népszava még szeptember közepén, akkor ugyanis a plénum elutasította a liberálisok javaslatát, hogy azon a héten vitázzanak a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok magyarországi helyzetéről.

Az Európai Parlament  frakcióvezetői ma azonban úgy döntöttek, hogy mégis lesz vita Magyarországról. Az MTI beszámolója kiemeli: a  Fidesz és a KDNP EP-képviselői felhívták a figyelmet: az európai liberálisok és szocialisták a magyar baloldali pártok kezdeményezésére akarnak ismét az Európai Parlament plenáris ülésén foglalkozni Magyarországgal. A távirati iroda a vita kapcsán idézi is a  Fidesz és a KDNP EP-képviselőinek közleményét, miszerint a már harmadik alkalommal elszenvedett súlyos vereséget nem képes kiheverni a baloldal, így a tervbe vett vita pusztán arról szól, hogy a brüsszeli színtéren igyekeznek elégtételt venni. 

A liberálisok szeptemberi - végül leszavazott - vita-kezdeményezésük indokaként kiemelték: aggasztónak tartják Orbán Viktor magyar miniszterelnök közelmúltbéli kijelentéseit és a civil szervezetek elleni hatósági akciókat.  

Az Európai Parlament ma kiadott közleménye emlékeztet: 2013 júliusában az Európai Parlament felszólította az Európai Bizottságot annak rendszeres felmérésére, hogy a tagállamok tiszteletben tartják-e az unió alapvető értékeit.  A dokumentum kiemeli: "A képviselők ezzel egyidejűleg az egyes tagállamok gyakorlatának vizsgálata során egységes kritériumrendszer alkalmazására szólítottak fel".

A jövő héten már hétfő este szó lesz Magyarországról Strasbourgban, igaz, akkor még nem a plenáris EP-ülésen. Molnár Csaba és Niedermüller Péter, a DK két EP-képviselője nyilvános meghallgatást szervez az EP épületében a magyarországi médiahelyzetről és sajtószabadságról.

A magyar kormány, ha szükséges, a brüsszeli intézmények előtt is ki fog állni a reklámadóért, mert "a reklámadó ügye közteher-viselési kérdés". Így reagált Kurucz Éva kormányszóvivő arra, hogy - mint arról a Népszabadság csütörtökön beszámolt - az RTL-csoport hivatalos panaszt nyújtott be az Európai Bizottságnál a reklámadó miatt.