Bulvár;vádemelés;testi sértés;Kállay Saunders;

2014-10-18 14:08:00

Barátnőjét védte a sztár, de ellene emeltek vádat

Lezárta a nyomozást a rendőrség Kállay-Saunders András és barátja, Kayode Olapade Abel ellen - írja a Blikk.

A lap úgy tudja, a nyomozók életveszélyt okozó, valamint súlyos testi sértés miatt javasolnak vádemelést ellenük. Az énekes – saját állítása szerint – szerelmét, Tolvai Renit, majd barátját védve keveredett verekedésbe, amelyben végül a másik társaság egyik tagja arc- és orrcsonttörést szenvedett, a másik pedig agylebenyzúzódással napokig feküdt az intenzív osztályon.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya a Blikknek megerősítette, hogy az életvédelmi osztály az ügyben indított nyomozást lezárta, az iratokat vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek. Ilyenkor az ügyészség 60 napon belül dönt a vádemelésről, a határidő egyszer újabb 60 nappal meghosszabbítható. Az életveszélyt okozó testi sértés büntetési tétele 2-től 8 év, a súlyos testi sértésé 3 évig terjedő szabadságvesztés.

Kállay ügyvédje, Magyar György szerint az ő jogi álláspontjuk nem változott, vagyis védence jogos önvédelmi helyzetben cselekedett, és senkinek nem okozott sérülést.

Kállay-Saunders András a Blikknek elmondta, nagyon meglepődött a vádemelési javaslaton, azt hitte, a nyomozás során kiderül az ártatlansága. Továbbra sem érzi magát bűnösnek, és néhány napja újabb, talán perdöntő bizonyíték került a birtokába.

forrás: blikk.hu