Harcok Kobaniért

Publikálás dátuma
2014.10.20. 07:40
Több robbantás rázta meg Kobanit FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/GOKHAN SAHIN
Heves harcok folytak hétvégén a szíriai-török határon fekvő Kobaniban. Az Iszlám Állam (IS) milicistáinak támadásait a város kurd védői visszaverték.

Az IS szombaton erősen ágyúzta a kulcsfontosságú várost, s két autóba rejtett pokolgépet is felrobbantottak Kobaniban. A londoni székhelyű Szíriai Emberi Jogi Megfigyelő Csoport legalább 48 robbantásról számolt be. Az Egyesült Államok és koalíciós partnerei múlt héten intenzívebb légicsapásokat hajtottak végre az IS erői ellen. A helyszínen levő újságírók vasárnap minden eddiginél keményebb, utcáról-utcára, házról-házra folyó harcokat jelentettek.

A megfigyelő csoport értesülései szerint az elmúlt két napban az IS legalább hetven milicistája esett el a harcokban. Ezt a szomszédos Tel Abjab város kórházából is megerősítették, oda szállították ugyanis a holttesteket. A koalíciós légierő a Kobanit támadó IS-erők mellett az Iszlám Állam kezén lévő olajlétesítményeket is célba vette, legalább 11 finomítót és gyűjtőhelyet bombáztak a hét végén. Irakban az IS kezén lévő Bajdzsi város visszavételére indult iraki kormányerők támadásához nyújtottak légitámogatást.

Szíriából már többszázezren menekültek át a török határon az IS előrenyomulásától tartva. Törökországban legalább 1,5 millió ember keresett menedéket, csak Kobaniból 200 ezren távoztak. Barack Obama amerikai elnök hétvégén telefonon beszélt a török államfővel, s köszönetet mondott Recep Tayyip Erdogannak a menekültek befogadásáért. Törökország továbbra sem hajlandó bekapcsolódni a harcokba a kurdok oldalán.

Julie Bishop ausztrál külügyminiszter vasárnap ugyanakkor bejelentette, hogy az iraki kormánnyal kötött megállapodás alapján ausztrál különleges erőket vetnek be az Iszlám Állam ellen. Tony Abbott ausztrál kormányfő szerint ezek az erők már szeptember közepe óta várakoztak az Emirátusokban, mivel nem sikerült véglegesíteni Bagdaddal a szükséges biztonsági egyezményt.

Szerző

Legalább 39 áldozat Nepálban

Nepálban befejeződött a kutatás a hóviharban szerencsétlenül járt hegymászók után, már nem remélik, hogy bárkit is sikerül még életben találni a hó alá temetett turisták közül.

Legalább 39 ember életét veszítette, további negyven embert keresnek, mintegy négyszáz embert sikerült élve kimenteni az Annapurna ösvényről, ahová egyik pillanatról a másikra csapott le a vihar. A nepáli hadsereg erői és magánhelikopterek is részt vettek a mentési munkálatokban, vasárnapra azonban ismét elromlott az idő, így lehetetlenné vált a mentés.

A BBC úgy értesült, azért nincsenek végleges adatok, mivel a hadsereg, a belügyminisztérium és a nepáli hegymászószövetség is külön listákat vezetett. Nepáli, japán, izraeli, kanadai, indiai, szlovák, vietnami és lengyel hegymászók is voltak a szerencsétlenül jártak között, 230 külföldit sikerült kimenteni.

Az életben maradt turisták némelyikét súlyos fagyási sérülésekkel szállították kórházba. Szakértők szerint egy évtizede ez volt a legsúlyosabb katasztrófa Nepálban, 12 óra alatt 1,8 méter hó hullott a térségben.

Szerző

Elmérgesedhet a válság

Újabb összecsapások robbantak ki vasárnapra virradóra Hongkongban a tüntetők és a rohamrendőrség között. Bár a hatóságok felszámolták Mong Kok negyedben a demokratikus választás jogéért demonstrálók sátortáborát, a tüntetők ismét az utcára vonultak.

A kormányzat és a tiltakozó csoportok vezetői egyaránt nyugalomra szólítottak fel, s megerősítették, hogy kedden megtartják a beígért tárgyalásokat Leung Csun-jing kormányzó és a tüntetők között.

Áttörés azonban aligha várható, a helyi vezetés már közölte, hogy egy dologban biztos nem fognak engedni, a kínai központi kormányzat ragaszkodik ahhoz, hogy a 2017-es kormányzóválasztáson csak Peking által jóváhagyott jelöltek indulhatnak.

Hétvégén már negyedik hetükbe léptek a megmozdulások, ez a legsúlyosabb konfliktus azóta, hogy Peking és London megállapodása értelmében 1997-ben Hongkong kínai fennhatóság alá került.

"Új és az eddigieknél nehezebb szakasz kezdődhet. Ha a kormányzat nem dolgozott ki valamilyen kompromisszumot, erőszakos konfrontáció robbanhat ki" - niylatkozta egy egyetemi professzor, Sonny Lo a Reutersnek. A tiltakozó megmozdulások hevessége nem csökken, a 28 ezres hongkongi rendőri erő eddig könnygáz, bors-spray bevetésévél szorította vissza a tüntetőket.

Szerző