Szijjártó Péter;vagyonnyilatkozati eljárás;

2014-10-22 19:06:00

Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Szijjártó ellen

Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter dunakeszi ingatlanvásárlása ügyében - közölte az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke.

Vejkey Imre a szerdán hatályossá váló döntés előzményeit felidézve elmondta: a tárcavezető vagyongyarapodását érintő vizsgálatot korábban Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke és Varju László, a DK színeiben politizáló független országgyűlési képviselő kezdeményezték külön-külön. Mindkét politikus azt firtatta, hogy Szijjártó Péter bevallott jövedelme és a tényleges vagyongyarapodása közötti ellentmondás miből fakad, továbbá, hogy milyen forrásból fedezte a Dunakeszin vásárolt házának vételárát. 

A bizottsági elnök tájékoztatása szerint mindkét kezdeményezés alaptalan. A vagyonnyilatkozatot az országgyűlési képviselőknek egy adott dátumra vonatkozóan kell tenni, ez jelen esetben május 6-a, az új Országgyűlés megalakulásának időpontja volt. Az ezután szerzett vagyonról januárban kell számot adniuk. A Szijjártó Péter által megküldött dokumentum - adásvételi-szerződés - szerint ekkor még a vitatott ingatlan nem volt a tulajdonában. 

A szintén csatolt banki igazolások azt mutatják, hogy bevételei a Miniszterelnökségtől, az Országgyűléstől és banki és tőke jóváírásokból származtak. 

Az elnök hozzátette: elutasító határozatát október 15-én kiadta a bizottsági tagoknak. A határidő - ameddig kifogást emelhettek kedden járt le - így szerdától az elnöki döntés joghatályossá válik. 

Vejkey Imre jelezte: hatból négy tagnak kellett volna kifogás emelnie, de ezt csak egy - a szocialista delegált - tette meg. 

A bizottság emellett arról is tájékoztatott, hogy a fenti eljárástól függetlenül a kormány tagjainak jogállásáról szóló törvény alapján - a felmentésük okán - Navracsics Tibor volt miniszter és Szijjártó Péter volt államtitkár új vagyonnyilatkozatot nyújtott be. Ebben már a szeptember 22-i státusz szerepel, azaz már fel van tüntetve Szijjártó Péter új ingatlana is. A vagyonnyilatkozat csütörtökön kerül fel a bizottság honlapjára.