Vida Ildikó;NAV;

Ki az informátor?

Nem hagy nyugodni a gondolat, honnan származhatott az RTL Klub információja Vida Ildikó utazásáról. Ki és miért informálta a televíziós csatornát arról, hogy a NAV elnöknőjét meg fogják találni hajnali négykor az ausztriai Schwechat repülőterén?
Azt ugye nem feltételezhetjük, a televíziós társaság, biztos, ami biztos tart egy-egy stábot Európa különböző repterein, hátha felbukkan ott valamelyik Amerikából kitiltott delikvens. Már legalább is olyasvalaki, akit a fáma szerint, magánemberként, nem engednek be az Egyesült Államokba.

Félreértés ne essék: nem az információ megszerzésével van bajom, sőt, kifejezetten nagy dobásnak tartom a leleplezést. Eszembe nem jutna sajtó-, azaz nyilvánosság-ellenes kijelentéseket tenni, maximum a konkurens irigysége szólalhat meg belőlem. Mint például a 444.hu esetében, amely portál elsőként és meglehetős frissességgel közölt neveket, olyanokét, akik a tiltólistán lehetnek. Ez a névsor is pillanatok alatt bejárta magyar sajtót, s bár az érintettek egy része azonnali helyreigazítást követelt, azért a híreszteléseknek mind a napig sokan hitelt adnak. De nem is ez az érdekes, ebben az esetben sem, hanem újra csak a bevezetőben föltett kérdés: honnan származhatnak az ilyen értesülések? Nyilván a 444-es kollégák sem csak úgy üldögéltek a szerkesztőségi szobájukban, rágták a ceruzájuk végét és tippelgettek: kik lehetnek rajta azon a listán? Ilyen neveket ugyanis nem lehet csak úgy, hasraütésre kitalálni; túl nagy a tévedés kockázata, túl nagy az esély egy sok pénzbe kerülő sajtóperre.

Szóval itt áll előttünk a kérdés: honnan a tudás? És minél tovább tűnődünk rajta, annál inkább jutunk el olyan megoldásig, amelyet még leírni sem szabad. De ha már belekezdtem, folytatom és ideírom, meddig jutottam magamban. Az egyik oldalon áll ugye az Amerikai Egyesült Államok a maga meglehetősen erős információszerző hálózatával, a másikon meg az információk elhallgatásában legalább olyan erős magyar kormány. Persze ez a szembeállítás erős túlzás, hisz tudjuk, két barátról beszélünk. Ráadásul a több közös vonás egyike éppen ez: egyik sem informál. Az egyik a törvények miatt, a másik a törvényellenessége miatt.
Hát akkor mi a megoldás? Írjuk így le az egyenletet: információ + szabadság = Szabadság tér.