zaklatás;szexuális visszaélés;középiskolai tanár;Mátra Erdészeti;Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola;Karnis Pálné;

2014-10-28 06:18:00

Zaklatott a tornatanár

Több tizenéves nemi zaklatásával vádolnak egy mátrafüredi középiskolai tanárt. A férfit az iskola igazgatója jelentette fel, miután a diákoktól hallott a történtekről, a szexuális visszaélés bűntettével vádolt oktató azonban mindent tagad – ugyanakkor az is kiderült: volt már hasonló bírósági ügye.

A zaklatással vádolt férfi a Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolában dolgozott testnevelőként, valamint a helyi lőtér vezetőjeként - tudta meg a Blikk.

Nyolc év fegyház molesztálásért
Jogerősen, másodfokon is nyolc év börtönbüntetésre ítélte múlt héten a bíróság a dunakeszi Széchenyi István Általános Iskola igazgatóhelyettesét. Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, az 52 éves T. Gábor 2006 és 2010 között, "dramatikus órák" keretén belül rendszeresen olyan feladatokat adott a 8-9 éves diákoknak, amelyekben egymást kellett levetkőztetniük, valamint előfordult, hogy a gyerekeknek egymás nemi szervét kellett simogatniuk. A férfi nem jelent meg az ítélethirdetésen.Októberben fény derült arra is, hogy B. Tamás, a Burattino Általános Iskola 34 esztendős tornatanára a korábbi hírekkel ellentétben nem négy, hanem 27 kiskamasszal fajtalankodott eldugott szertárakban, öltözők fürdőszobáiban. Az ügyben lezárult a nyomozati szakasz, a lefoglalt mobiltelefonon található hangfelvételek a férfi bűnösségét bizonyíthatják.

A napilap információi szerint P. Sándort múlthét kedden "lepték meg” a rendőrök, épp órát tartott, amikor az egyenruhások megjelentek és diákjai szeme láttára elvezették. Nem sokkal később a rendőrök az oktató lakásán is megjelentek, ahol lefoglalták telefonját és számítógépét.

Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője úgy tájékoztatott, hogy a rendőrség szexuális visszaélés bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást, annak sikeres befejezése érdekében pedig nem áll módjukban bővebb információt adni.

Azonban az kiderült, hogy a férfit az iskola megbízott igazgatója, Karnis Pálné jelentette fel.

Az igazgatónő – aki szeptember elseje óta vezeti az intézményt – szűkszavúan nyilatkozott az esettel kapcsolatban, elmondása szerint a diákoktól értesült a zaklatásokról, a nyomozás érdekeire hivatkozva azonban ő sem árult el

részleteket. A heol.hu-nak azonban annyit elmondott, hogy „az intézmény érdeke, hogy fény derüljön az igazságra, hogy a szülők biztonságban tudhassák gyermekeiket”.

Az érintett diákok a következőkről számoltak be: az iskolában nyílt titok volt P. Sándor "szórakozása". Az egyik tizenéves beszámolója szerint előfordult, hogy az oktató az iskolai lőtéren arról kérdezősködött, hogy a fiú "borotválkozik-e a nemi szerve körül", ezt követően - ha hihetünk a kamasz történetének – a gyerek tornanadrágját is lerántotta.

Fény derült arra is, hogy néhány hete egy osztálykiránduláson - amelyen P. Sándor kísérőtanárként vett részt - "italozgatás" közben a férfi arra bátorított néhány fiú diákot, hogy mérjék össze nemi szervüket. Mint kiderült, az oktatónak már korábban is volt hasonló esete, amely bíróságra került, ám megfelelő bizonyítékok hiányában ejtették a vádakat.

P. Sándor most mindent tagad: úgy véli, a gyerekek történeteiből egy szó sem igaz. Több, az iskolában tanuló fiatal szerint a férfi mindig barátságosan viselkedett a diákjaival, gyorsan a kamaszok bizalmába tudott férkőzni – ezért is érte mind a szülőket mind pedig a többi pedagógust meglepetésként, hogy az oktató „ilyen dolgokra” is képes lehet.