női kézilabda;Bajnokok Ligája;Ambros Martín;Győri Audi ETO KC;Savehof;

2014-10-28 06:53:00

Nagyobb ellenállásra számítottak a győriek

Amint arról már lapunk is beszámolt, a Bajnokok Ligája második csoportmérkőzésén a Győri Audi ETO KC csapata Svédországban a Savehof vendégeként lépett pályára. A hétgólos Löke vezetésével a kétszeres BL-címvédő győriek az első pillanattól kezdve uralták a találkozót, folyamatosan növelték az előnyüket, és a jó kapusteljesítménynek is köszönhetően idegenben eddigi legnagyobb arányú BL győzelmüket aratták.

Ambros Martín, a győriek spanyol mestere nem tagadta, őt is meglepte a fölényes, 38-21-es siker, amit elsősorban a nyár óta elvégzett kőkemény munkának tulajdonít.

"Mindenkinek örülni kell egy ilyen győzelmet követően. Nagyobb ellenállásra számítottam a svédektől, de nem volt ez könnyű meccs, mi tettük ilyen simává a nyár óta és az egész héten elvégzett kemény munkának köszönhetően.

Élveztük ma a játékot, de ez csupán egy mérkőzés a hosszú sorozatban. Most támadásban és védekezésben is magas színvonalon játszottunk, de ez nem jelenti azt, hogy elbízhatjuk magunkat. Megyünk tovább az utunkon, legközelebb holnap, Vácott lépünk majd pályára" – értékelte csapata teljesítményét Ambros Martin.

Ám a fölényes siker ellenére is volt negatívuma a meccsnek, ugyanis Orbán Adrienn megsérült. "Úgy tűnik nem súlyos, azonban csak az elvégzendő MR-vizsgálat után tudok pontos diagnózist felállítani. Durva instabilitás - úgy tűnik - nincs. Valószínűleg a külső hátsó tokszalag sérülhetett meg" – állította fel a gyors diagnózist még Svédországban dr. Balogh Péter csapatorvos.

Orbánnal vagy nélküle, de a hétvégén jön a Viborg elleni rangadó, és amennyiben Dániából is elhozza a két pontot a Győr, már szinte továbbjutónak érezheti magát.