Szeged;zsinagóga;egymilliárd;

2014-10-31 13:44:00

Egymilliárd forint juthat a szegedi zsinagóga felújítására

Egymilliárd forintot szán a kormány a szegedi zsinagóga felújítására, a közvetlen életveszély elhárításához szükséges 150 millió forint pedig akár egy héten belül folyósítható – jelentette be a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken Szegeden.

Latorcai Csaba sajtótájékoztatóján elmondta, az életveszély elhárításához szükséges forrás már szeptembertől rendelkezésre áll, a kormány azóta arra vár, hogy a magyarországi zsidó közösség szervezetei megjelöljék, ki legyen a kedvezményezett.

Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke közölte, nem zárják be az épületet.