kormány;költségvetés;hiány;tartalék;

2014-11-04 09:31:00

A kormány a tartalékhoz nyúlhat a hiány miatt

Miután már csak mindössze két hónap van hátra a 2014-es évből, a kormány egyre jobban látja, mekkora költségvetési mozgástere van még idén. A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányhatározat alapján úgy tűnik, a kabinet egyáltalán nem aggódik az idei hiánycél miatt - írja a Portfolió.

A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent egy kormányhatározat, amely a 2014. évi hiánycél tartásához szükséges intézkedésekről szóló 1381/2014. (VII. 17.) kormányhatározatot módosítja. Nevezetesen, annak a harmadik pontját a kormány visszavonja. Ez a 3. pont azt tartalmazta, hogy a kormány - a júliusi kiigazító csomag keretében - 20 milliárd forintot zárol a Miniszterelnökség alá tartozó rendkívüli kormányzati intézkedések soron (vagyis az általános tartaléknál).

A hétfői döntésével tehát a kormány feloldotta az általános tartalékot érintő 20 milliárd forintos zárolást, így az utolsó két hónapra maradt még kerete a különböző célok finanszírozásához.

forrás: portfolió.hu