luxus;Gellért-hegy;Mészáros Lőrinc;Mészáros;

2014-11-04 12:35:00

Mészáros cége épít luxusvillát a Gellért-hegyi erdő helyén

Láncfűrészek és aprítógépek zaja törte meg tegnap a csöndet a Gellért-hegyen - írja az Átlátszó.  A Citadella melletti parkolótól a turisták kedvenc panorámáját adó kilátón át a Szirtes útig hallatszott, ahogy a Bérc utca 6/b szám alatt irtják az erdőt. Ezt a telket vette meg alacsonynak tűnő áron a Fővárosi Önkormányzattól az alföldi közbeszerzéseken igen sikeres – korábban a Közgéppel is együtt dolgozó – Tief Terra Építőipari Kft, mely a felcsúti polgármester tulajdonában álló Mészáros és Mészáros Kft-t bízta meg egy luxusvilla építésével - olvasható a portálon. 2012. december 19-én árverésen értékesítette a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt (BFVK Zrt.) azt az ikonikus budapesti látképpel rendelkező 1620 négyzetméteres, műemléki jelentőségű Bérc utcai telket, melyet mindössze egy pár tízméteres bozótos választ el a Citadellától. A BFVK Zrt. értékbecslése 376 milliós árat állapított meg a Budai Várra, a Dunára, a Bazilikára és a Parlamentre néző erdős területért, melyet két oldalról az utóbbi évtizedekben épített méretes luxusvillák vesznek körül.

2012. december 19-én árverésen értékesítette a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt (BFVK Zrt.) azt az ikonikus budapesti látképpel rendelkező 1620 négyzetméteres, műemléki jelentőségű Bérc utcai telket, melyet mindössze egy pár tízméteres bozótos választ el a Citadellától. A BFVK Zrt. értékbecslése 376 milliós árat állapított meg a Budai Várra, a Dunára, a Bazilikára és a Parlamentre néző erdős területért, melyet két oldalról az utóbbi évtizedekben épített méretes luxusvillák vesznek körül - írja az Átlátszó.

A BFVK Zrt. árverésén két jelentkező volt. Ahogy az [origo] akkori cikke említi, a nagykőrösi székhelyű Tief Terra építőipari Kft. és az Albers Ingatlan Kft. Utóbbi, a német Carsten Albers tulajdonában álló cég mindössze 12 nappal az árverés előtt alakult, majd 2013 őszén felszámolás alá került és idén október 2-án meg is szűnt. A nyertes Tief Terra számára viszont nem jelentett nagy fáradtságot megszerezni a telket, az [origo] által idézett jegyzőkönyv szerint Carsten Albers már az árverés megnyitása előtt bejelentette, hogy azon nem kíván részt venni. Az eredmény alapján Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes előterjesztését 2013 február 22-én 18 igen szavazattal – 15 nem ellenében – fogadta el a Fővárosi Közgyűlés. A határozat ellen a Jobbik tiltakozott, de az ő módosítójukat – a többpárti ellenzéki támogatás ellenére – leszavazta a fideszes többség. A Tief Terra Kft-t 2009-ben alapították 500 000 forint jegyzett tőkével, mely az idei év közepére 3 millióra nőtt. 

De mi készül a Bérc utcában?

A Bérc utcai favágás helyszínén elhelyezett tábla szerint a kivágott fák helyére tervezett 3 szintes luxusvilla 2015 végén fog állni, mely mellett csak idő kérdése, hogy – az Antal utca meghosszabbításában a Citadellára vezető ösvényt eltorlaszolva – mikor húznak fel egy utolsó kerítést az egyelőre az I. kerület tulajdonában lévő megmaradt erdős telek körül.

Részletek, cégháló, fotók és videó az átlátszó.hu-n