Szolnoki Olaj;Adria Liga;Dragan Alekszics;Olimpija Ljubljana;

2014-11-05 06:54:00

A csoportelső vár a Szolnoki Olajra

A Szolnoki Olaj folytatja szereplését az Európa Kupában: ezúttal Moszkvába látogat Dragan Alekszics gárdája. A magyar csapat a múlt héten két szoros vereséget szenvedett.

.A nemzetközi kupában hazai pályán – azaz Debrecenben – 86-80-ra kapott ki az Adria Ligában is érdekelt Olimpija Ljubljanától.

Pedig a győzelem a Szolnok kezében volt. Aztán a hétvégén az Adria Ligában a címvédő Cibona Zagreb otthonában maradt alul négy ponttal (96-92). Bízunk benne, hogy a szoros vereségek hamarosan átfordulnak az Olaj javára, és győzelmek lesznek belőle.

Persze hatalmas meglepetés lenne, ha éppen ma este Oroszországban törné meg ezt a rossz sorozatát a magyar együttes.

Ugyanis a Khimki Moszkva eddigi egyetlen hazai mérkőzésén 29 ponttal verte azt a Rigát, amelytől a Szolnok 71-61-re kikapott idegenben. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a Ljubljana is vereséget szenvedett az oroszoktól hazai pályán, akkor már tényleg nem sok jóban reménykedhetünk.

Igaz, a Khimki sem verhetetlen, hiszen a múlt héten Törökországban kapott ki a Besiktastól 66-64-re. A Szolnoknak pedig akár egy egypontos győzelem is elég lenne…

"Megyünk tovább, és bízunk benne, hogy le tudunk győzni néhány ellenfelet idegenben is. Az maga lenne a csoda, ha ez Moszkvában történne meg, de azért szép a sport, mert igenis előfordulhatnak csodák" - jelentette ki Alekszics mester. A találkozó 17.30-kor kezdődik, és a Sport 1 élőben közvetíti