Orbán Viktor;Demokratikus Koalíció;Nemzeti Adó- és Vámhivatal;

2014-11-05 14:17:00

Vida felmentését követeli Orbántól a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy mentse fel Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét állásából a beutazási tilalom ügyében való érintettsége miatt.

A NAV vezetője a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban mondta el, hogy azok között van - a NAV több más munkatársa mellett -, akiknek beutazását az Egyesült Államokba az amerikai nagykövetség nemkívánatosnak minősítette.

Vadai Ágnes, a DK politikusa, országgyűlési képviselő közleményében azt írta, Vida Ildikó lebuktatta a fél kormányt, amikor azt mondta, egy valakit tájékoztatott a kitiltásáról. "Vagy Orbán Viktor vagy Varga Mihály vagy Szijjártó Péter vagy Lázár János hazudott, amikor azt mondta, semmilyen információja nincs a kitiltásról" - fogalmazott a politikus.

Jelezte, hogy a DK írásbeli kérdéssel fordul Varga Mihályhoz, Szijjártó Péterhez, Lázár János és Orbán Viktorhoz, hogy melyikük tudott Vida Ildikó kitiltásáról. Felhívta a figyelmet arra is, hogy André Goodfriend, az Egyesült Államok ideiglenes ügyvivője korábban bejelentette: a magyar kormány kapott olyan információt, amely alapján, ha akart volna, el tudott volna járni. Ennek alapján a DK felszólította Orbán Viktort és Polt Pétert arra, hogy azonnal indítsanak eljárást az ügyben.

Vida Ildikó a napilapnak nyilatkozva azt mondta, az Egyesült Államok döntéséről levélben értesítették, amelyben nem írtak konkrét ügyet, csak egy elnöki nyilatkozatra hivatkoztak, amelyikben van egy passzus, hogy felfüggeszthetik a belépési jogát annak, aki korrupcióban érintett vagy abból hasznot húz. Vida Ildikó hangsúlyozta: semmilyen korrupciós ügynek nem volt és nem részese.