Vasárnapi zárva tartás - A kormány támogatja

 A kormány megtárgyalta és támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) javaslatát, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozza - jelentette be a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője.

A szabad vasárnap bevezetéséről szóló törvénytervezetet csütörtökön nyújtja be a KDNP - közölte Harrach Péter. A tervezetben kivételként a négyszáz négyzetméter alatti és családi vállalkozásként működő boltok szerepelnek - tette hozzá. Az intézkedés 2015. március 15-étől lépne hatályba, ha a parlament is jóváhagyja az elképzelést.

A korábbi elképzelésben szereplő egyedi kérelmeket elbíráló bizottságra kormányrendelet adhat lehetőséget - jelezte a frakcióvezető, aki szólt arról is: a rendelet lehetőséget adhat majd a nagyünnepek előtti vásárlásoknál, vagy üdülőhelyen a nyitva tartásra. Harrach Péter azt mondta, reményeik szerint a tervezet a parlamentben tisztességes, és a szükséges, jó változtatásokat hozó vitát generál majd. Megjegyezte: most egy részét valósítják meg az eredeti kezdeményezésüknek, amely minden munkavállalóra érvényessé tenné a vasárnapi pihenőnapot, s kivételt a folyamatos munkavállalást igénylő, turisztikai célú üzletek területek jelentenének.

Arra a felvetésre, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nem támogatta a javaslatot, úgy válaszolt: "az ő véleménye egy vélemény", a kormány viszont támogatta kezdeményezésüket. A KSH-adatok mellett figyelembe vették a társszervezetek saját területén végzett felmérését, és voltak kormányzati felmérések is. Megjegyezte: nem az ő dolguk lett volna, ennek a javaslatnak az előterjesztése, hanem egy működő, hatékony és hiteles szociáldemokrata pártnak, de mivel ilyen nincs Magyarországon, ezért "keresztényszociális pártként felvállalták ezt a munkavállalók érdekében". Bízik benne, hogy előbb-utóbb a nemzeti érdekeket képviselő és nem a munkaadók oldalára álló párt jön létre a baloldalon, ez mindenkinek a közös érdeke - fogalmazott.

Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke hangsúlyozta: mindig is az volt az álláspontjuk, hogy a vasárnapot általános pihenőnappá kell tenni. Ha ugyanis a rendelkezésre álló munkaerőt hét napra kell beosztani, akkor a cégek, munkáltatók nem tudják és nem is tartják be munka törvénykönyvét - érvelt, hozzátéve: eltűnik a pihenőnap, nem adják ki a szabadságot és legalább ötven százalékban hibás a túlóra-elszámolás. Ez nagyon nagy probléma, amit egy módon lehet kezelni, ha a vasárnapot pihenőnappá teszik.

Cáfolta, hogy az intézkedés elbocsátásokat eredményezne majd, szavai szerint olyan iszonyatos létszámhiány van a kereskedelemben, hogy nemhogy elküldeni, felvenni nem tudnak alkalmazottakat. Ez ijesztgetés - mondta, hozzátéve: egy nagy cég 3-4 ezerrel, egy közepes 2 ezerrel, egy kisebb ezer fővel kevesebbet foglalkoztat. Külön megemlítette a munkaerőhiányt a Dunántúlon, és azt mondta: a cégek a karácsonyi forgalomra nem találnak dolgozókat, mert ilyen kevés bérért nem vállalnak munkát az emberek. Megjegyezte: nehéz a helyzet az ország más részein is, s a munkaerőhiány miatt iszonyú a leterheltség és a stressz is. Kitért arra is: a vasárnapi nyitva tartás vidéken egyértelműen veszteséges, s a körülmények miatt a fluktuáció a nagyobb cégeknél 60 százalékos.

Arról, hogy az intézkedés mekkora keresetkieséssel járhat, azt mondta: akik dolgoznak, általában két vasárnap esik rájuk, és ezzel körülbelül négyezer forintot keresnek. Ez is hiányozhat, de az adótörvények tárgyalása után kezdődő bértárgyalásokon azt fogják szorgalmazni, hogy jelentősen emeljék majd a béreket. Kérdésre válaszolva közölte: a forgalom nem tűnik el, áthelyeződik más napokra. Ez eleinte okozhat zavarokat, de erre fel kell készülni.

DK: több ezer elbocsátás jöhet a KDNP javaslata miatt
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint több ezer munkavállaló elbocsátásával járhat a KDNP nagyobb üzletek vasárnapi zárva tartását szorgalmazó javaslata. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szerint az emberek dolga lenne eldönteni, mivel kívánják tölteni vasárnapjukat, és nem szorulnak a "mérhetetlen támogatású KDNP álszent iránymutatására". A kormány tehát az emberek egyik alapvető szabadságát korlátozná egy ilyen lépéssel, miközben munkahelyeket is megszüntetne - szögezte le Gréczy Zsolt, hozzátéve: a kabinet a történelmi tradícióval is szembemenne, hiszen a vasárnap megnevezés a vásár napból származik.

Szerző

Beutazási tilalom - DK: Orbán tisztázza a helyzetet!

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint elképzelhetetlen, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ne ismerné az Egyesült Államokból kitiltott kormánytisztviselők nevét, ezért az ellenzéki párt a helyzet azonnali tisztázását követeli a kormányfőtől.

Erről Molnár Csaba, a DK alelnöke és EP-képviselője beszélt újságíróknak.
Az ellenzéki politikus szerint a kitiltási ügyben mindenféleképpen hazudik vagy Vida Ildikó, az adóhatóság elnöke, vagy a kormányfő és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Vida Ildikó ugyanis azt állítja, hetekkel ezelőtt értesítette kitiltásáról a kabinetet, Varga Mihály azonban ezt az időpontot keddre teszi - fejtette ki Molnár Csaba, aki szerint az adóhatóság vezetőjének tisztségben maradása azt jelentené, hogy Orbán Viktor beismeri: hazudott.

A jelenlegi kormányzati rendszerben ugyanis elképzelhetetlen, hogy a "mindenható" miniszterelnök előtt rejtve maradjanak kormányzati értesülések, míg Varga Mihálynak közvetlen felettesként kellett tudnia a történtekről - tette hozzá.
Molnár Csaba azt hangsúlyozta, hogy a NATO-tagországokban példátlan kitiltási ügyben a fő felelősség a kormányfőt terheli, de a nemzetgazdasági miniszternek is tudnia kellett a történtekről, a kialakult helyzetet pedig legelső lépésben Vida Ildikó leváltásával kell kezdeni. A DK ezért mindenkit arra biztat, hogy vegyen részt az adóhatóság elnökének távozását sürgető vasárnapi fővárosi rendezvényen - mondta az alelnök, aki aláhúzta, pártja nem vesz részt a megmozdulás szervezésében és azon vezetőik sem jelennek meg.

Szerző

Norvég Alap - A konfliktustól eltekintve...

A norvég-magyar viszonyban nem lehet mindent a Norvég Civil Támogatási Alappal kapcsolatos ügy fényében nézni, más területeken ugyanis erősödnek a kétoldalú kapcsolatok – mondta a budapesti norvég nagykövetség képviseletvezető-helyettese egy csütörtöki budapesti konferencián.

Arild Moberg Sande véleménye szerint a két ország közötti kapcsolati háló kiépülése folyamatos és jól halad. Emellett úgy értékelte, hogy Magyarország és Norvégia gazdasági kapcsolata szorosabbá vált az utóbbi időben.

A képviseletvezető-helyettes ezt A szociális dialógus kibővítése különböző szinteken című, a norvég alapok által támogatott projekt zárókonferenciáján mondta. A projektben tizenkét szakszervezet, szövetség, illetve konföderáció vett részt, a főpályázó a konferenciát is szervező LIGA Szakszervezetek volt.

Gál Rezső, a szervezet társelnöke köszöntőjében azt mondta, nagy segítséget jelentett az érintett munkáltatók és szakszervezetek kapcsolatának elmélyítésében a norvég alapok tavaly indított projektje. Nyitóbeszédében a civil alappal kapcsolatban elnézést kért a norvégoktól azért, ha "Magyarország bizonyos esetekben nem éppen úgy jár el, ahogy mi szeretnénk”.

Szerző