előadás;Örkény Színház;Mácsai Pál;Zsámbéki Gábor;Übü király;Alfred Jarry;avagy a lengyelek;

2014-11-07 06:45:00

Az Übük köztünk élnek

Az ostoba, elvakult, nekiszabadult hatalmat kifigurázó Übü király, avagy a lengyelek című Alfred Jarry darabot mutatták be az Örkény Színházban. Mácsai Pál rendezése hangsúlyossá teszi a gúnyoros, élvezettel nyelvet öltögető, diákcsínyjelleget.

A potrohos, nagypofájú, közutálat tárgyaként szolgáló fizikatanárukat figurázta ki Jarry még iskolásként írt darabjában, amit társaival együtt elő is adtak, marionettekkel erősítve a hatást.

Ki gondolta volna, hogy ebből a nagyszabású tréfából klasszikussá váló mű keletkezik, és Übüből a lidérces, erőszakos, elvakultan kegyetlen hatalom röhejes jelképe lesz.

A kolozsvári bábszínház produkciója például, még javában a diktatúra idején, döbbenetes előadásban, nyilvánvalóan a tébolyult Ceausescut állította pellengérre, be is tiltották aművet, majd a forradalom után sikerrel felújították.

A Katona József Színház produkciója, Zsámbéki Gábor rendezésében, jelentős nemzetközi sikert aratott. A Szegedi Fegyház és Börtönben életfogytig elítélt rabok is szerepeltek abban a döbbenetes produkcióban, melyben hihetetlen intenzitással jelenítették meg a féktelen erőszakot, a gyilkos ösztönöket.

A Maladype Színház napi újságcikkek alapján is improvizáló Übüje fődíjat nyert szeptemberben a montenegrói színházi fesztiválon. Az Übük köztünk élnek, ezért újra és újra hatásos a róluk szóló kórkép.

A szókimondás, a nyers kifejezésmód, a vaskosan trágár beköpések, a harsány játékstílus, nem kedvez a finomkodó disztingváltságnak.

Mácsai Pál rendezőként az Örkény Színházban, szerencsésen hagyja érvényesülni a diákcsíny és a bábjáték jelleget.

Lényegében a színészek bábokként viselkednek, szaggatottan groteszk a mozgásuk, a sivító beszédmódjuk is emlékeztet a vásári bábosokéra, és szinte mindenki annyira túlmozgásos, olyan nekilódult indulatokkal, annyira túlpörgetetten van jelen, mintha magukkal nem bíró, feszült kamaszok purparléznának a deszkákon.

Egy teljes színinövendékekből álló osztály „zúdul” a színpadra, a fékezhetetlenségük eluralkodik. Csaknem minden szereplő egyfolytában jelen van, ez a felfordulás, a káosz megteremtéséhez remek.

Csuja Imre ideális Übü. Hirtelen haragú, magából pillanatok alatt kivetkőző, korlátoltságában is nagyzoló, de azért megvan a magához való esze. Az aljasság egészen természetes módon árad belőle, amit bődületes hangerővel tesz még rémesebbé.

Magától értetődőnek veszi, hogy hektikusan eszement utasításainak megfelelően ész nélkül lóssanak-fussanak az alárendeltjei.

Élvezi a hatalmát, hogy kedvére tombolva rombolhat, ölhet, pusztíthat. És még akkor sem eszmél igazán, amikor rádől mindaz, amit erőnek erejével végrehajtatott. Csuja alkati szempontból is roppant módon megfelel a szerepre.

Az Übü mamát alakító színésznőt ki szokták tömni, hogy majdnem gurul, hiszen ez szintén jelképezi, hogy ő ugyancsak szemérmetlenül, átvitt értelemben is falánkul, megszedte magát.

Kerekes Évát azonban ezúttal meghagyták szálfa vékonynak. Ő az, aki állandóan pattogva, örökösen felbújtja, tovább és tovább hajszolja Übü papát a gaztettekre, amikor netán már lankadna.

Gátlástalan harácsolása még égbekiáltóbb. Gyabronka József Vencel királyként és Elek cárként a pöffeszkedés erőteljes karikatúráit adja.

Nagy Zsolt Poszomány kapitánya hol fölényeskedik, hol a közönség felé fordul, és kéri, áldozzunk arra száz forintot, hogy megszabadítsuk szorult helyzetéből. Máthé Zsolt konferansziéként segít eligazodni bennünket a zűrzavarban, és hangsúlyaival, gesztusaival véleményezi is a történteket.

Szlávik Judit röhögtető, tébolyult jelmezeket ötölt ki. Bagossy Levente díszletei mutatják az általános lepukkantságot, azt, hogy a fennhéjázás, az értelmetlen cselekedetek garmadája hová vezet. Kákonyi Árpád egyszemélyes zenekara végletes érzelmek kifejezésére képes.

Az egész színpad mozgásban van, lüktet, él, izgalmasan pulzál. Nem kell ahhoz aktualizálás, hogy fölöttébb találónak érezzük Jarry gyilkos paródiáját. És közben meglehetősen jól szórakozunk.