Egész vasárnap szabad a kampány

Szabad kampányolni a közterületeken a vasárnapi megismételt önkormányzati szavazásokon a szavazás ideje alatt is, kivéve a szavazóhelyiségek körüli 150 méteres sugarú területeket. A választási törvényben meghatározott területi korlátozás azonban nem vonatkozik a 150 méteren belüli magánterületekre.

Általános kampánycsend nincs, ahogyan a négy héttel ezelőtti voksoláson sem volt, az új választási törvény azonban azt előírja, hogy a szavazókörnek helyet adó épület bejáratától számított 150 méteren belül, közterületen nem lehet semmilyen kampánytevékenységet folytatni.

A tiltott zónákat a Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján külön-külön is megjelenítették. A Google-térkép alapján létrehozott alkalmazás az NVI hivatalos oldalán, a www.valasztas.hu oldalon a Hova menjek szavazni? menüpont alatt érhető el. A választópolgárnak a lakcímét kell megadnia a szavazóhelyiség térképes megjelenítéséhez. A szavazóhelyiség címére kattintva megjelennek a szavazóköri információk, a térkép alatti linkre kattintva pedig látható a szavazóhelyiség épületének bejáratától számított 150 méteres sugarú kampányhatár. A kampányhatárokban nem történt változás a négy héttel ezelőtti szavazáshoz képest.

A választópolgároknak vasárnap a tiltott kampányzóna területén - így a szavazóhelyiségekben - is joguk van nyíltan vállalni a pártszimpátiájukat. A Nemzeti Választási Bizottság iránymutatása szerint nem jelenti a relatív kampánytilalom sérelmét, ha a jelöltet, jelölőszervezetet népszerűsítő plakáttal ellátott jármű a szavazás napján keresztülhalad a 150 méteres körzeten, az azonban jogsértő, ha az ilyen "felmatricázott" jármű várakozik a tiltott területen, esetleg az áthaladása "folyamatos vagy rendszeres". A jogértelmezés nem vonatkozik a közösségi közlekedés és a kötöttpályás közlekedés járműveire.

Az NVB szerint a relatív kampánytilalom szabálya megköveteli, hogy a választási szervek tagjai a szavazás napján ne viseljenek ruházatukon jelöltet, jelölőszervezetet népszerűsítő, hozzájuk köthető szimbólumokat, és ne viseljenek jelölőszervezethez köthető ruházatot (egyenruhát) a választási szervek hivatalos helyiségeiben, különösen a szavazóhelyiségben.

Az NVB kitért arra is, hogy a választási szerveknek a választójog gyakorlásával, a választási eljárási cselekményekkel kapcsolatos információközlése nem kampánytevékenység. Nem kampánytevékenység az sem, ha a szavazókörben kiteszik a nemzeti zászlót és a címert.

Vasárnap megismétlik az október 12-i szavazást Ózd mind a 37 szavazókörében, Jászkisér mind az öt szavazókörében, Szekszárd négy szavazókörében, valamint Bakson és Sumonyban (két-két szavazókör). Egy-egy szavazókörben lesz ismétlés Pécsen, a főváros XVIII. kerületében, Győrben, Cserhátszentivánban, Recsken és Látrányban.

Szerző

DK: a kormány korrupciós ügyei minden magyarnak ártanak

Publikálás dátuma
2014.11.08. 14:25
Illusztráció/Thinkstock
A Demokratikus Koalíció meggyőződése, hogy az Orbán-kormány korrupciós ügyei komolyan ártanak a magyar embereknek. Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt elnökségi tagja sajtótájékoztatóján azt mondta: már nemcsak az Egyesült Államok és az Európai Unió vezető politikusai tartják úgy, hogy egy "maffiahálózat" irányítja a magyar kormányt, hanem ezúttal svájci lapok is arról cikkeznek, hogy korrupciógyanús ügyletekkel hoztak helyzetbe Fidesz-közeli üzletembereket, "oligarchákat".

A konkrét ügyet ismertetve Kerék-Bárczy Szabolcs azt mondta: az Orbán-kormány körülbelül 4 éve hozott egy intézkedést, amely alapján olcsó földgázt vásároltak, de az anyag jó része - miután egy kiterjedt céghálózaton keresztül bonyolították az ügyletet - nem érkezett meg Magyarországra. Az egyik ilyen cég a részben Mol-tulajdonban lévő Met (MOL Energy Trading) volt. A politikus szerint így akár 50 milliárd forintnyi kár is érhette az országot. 

"Úgy tűnik az elmúlt 25 évben nem volt olyan magyar kormány, amely akár csak meg is közelítette a korrupcióját az Orbán-kormánynak" - jelentette ki az ellenzéki politikus, jelezve, hogy jövő hétfőn ebben a témában konkrét kérdést intéznek majd a kormányfőhöz.

Szerző

Ki kellett üríteni a Keleti környékét egy robbanószerkezet miatt

Publikálás dátuma
2014.11.08. 13:18
Fotó: Népszava
Elszállították a tűzszerészek a fővárosi Kerepesi út és az Asztalos Sándor utca sarkánál talált robbanótestet, így szombat délután fél kettőkor feloldották a környék lezárását - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede. 

A földmunkák során előkerült robbanótest egy 100 milliméteres szovjet repeszgránát volt, kilőtt állapotban. A gyújtószerkezetet a helyszínen eltávolították és megsemmisítették, a robbanótestet pedig későbbi megsemmisítésre elszállították. A repeszgránát miatt szombat délben a Kerepesi út több fontos csomópontját lezárták, és épületeket is kiürítettek, köztük a Keleti pályaudvar irányító központját, a Fővárosi Csatornázási Művek és a Főtaxi épületét

Szerző