kormány;támogatás;alapítványi iskolák;

Illusztráció/Thinkstock

- Újabb hátrálás? - Mégsem csökken az alapítványi iskolák támogatása

Visszavonja a kormány az alapítványi iskolák támogatásának 25 százalékos csökkentésére vonatkozó tervét - közölte az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete szombaton az MTI-vel, hivatkozva Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének tájékoztatására.

Közleményük szerint a tárcavezető pénteken közölte a hírt Horn Györggyel, az egyesület elnökével.  Azt is írták, hogy megállapodtak: a jövő héten a köznevelési államtitkárság tárgyalásokat kezdeményez az egyesülettel az alapítványi iskolák szerepéről, az intézmények és az állam viszonyának jövőbeni stratégiájáról, lehetőségeiről.

Az alapítványi iskolák támogatásának tervezett csökkentése ellen több ellenzéki párt is tiltakozott.  Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a költségvetési források csökkentése nagyon sok intézmény esetében végleges ellehetetlenülést okozna.

 

Az önkormányzat gazdálkodásának átláthatóságáról szóló rendelettervezetet terjeszt be az Együtt-PM valamennyi közgyűlésben, ahol jelen vannak a párt képviselői - jelentették be a pártszövetség vezetői szombaton Budapesten.