Magyar triálosok sikere

Publikálás dátuma
2014.11.15. 06:44
Az élő televíziós show hatalmas sikert hozott a párosnak FOTÓ: HEGETRIÁL
Filmen, vagy élőben, mindenesetre sokan csak szájtátva bámulják a triálosokat, akik nyereg nélküli kerékpárjukkal bámulatos dolgokra képesek akár az utcán, akár az erre a célra kialakított pályákon. A világszerte egyre népszerűbb sportág egyik legjobbja Hegedűs László, aki a 10. helyen áll az aktuális világranglistán, és legutóbb a showbiznisz világában is bizonyította klasszisát. 

Hege és társa, Loranth a legnagyobb osztrák tehetségkutató, a "Die Grosse Chance" válogatójára jelentkezett, melyet a legnépszerűbb osztrák televíziós csatorna, az ORF szervezett. A magyar triálos nem akármilyen fába vágta a fejszéjét, hiszen több mint 719 ezer ember ment el a válogatóra, ahonnan a legjobb 1500 került tovább a következő fordulóba. Természetesen Hegéékkel együtt, akik aztán nagy sikert aratva bejutottak a legjobb húszba, azaz a televíziós élő show-ba.

"Bécsben élő sporttársam értesült a válogatóról, én azonnal éreztem, itt a nagy lehetőség. A selejtezőket simán vettük látványos bemutatónkkal, és az utolsó, a legjobb húszba való bejutásról döntő válogatón is sikerült a maximumot kihoznunk magunkból. A zsűri is fantáziát látott bennünk, így bekerültünk az élő show-ba, melyet az ORF főműsoridőben közvetített. A szervezők egy olyan színpadképet állítottak össze számunkra, amely abszolút alkalmas volt egy látványos triál bemutató megtartására" - elevenítette fel Hegedűs László.

Az élő televíziós show hatalmas sikert hozott Hegééknek, hiszen a zsűri ismét maximálisan támogatta őket, a közönség pedig felállva tapsolt bemutatójuk után. Ám ennek ellenére nem sikerült végül a legjobb tíz között végezniük, mert egyetlen külföldiként messze nem rendelkeztek olyan méretű szavazó táborral, mint a hazai vetélytársaik. A magyar világklasszis így sem panaszkodik, hiszen az élő műsornak hála, rengeteg felkérést kaptak szerte Ausztriában.

Szerző

Putyint bírálhatja a G20

Publikálás dátuma
2014.11.15. 06:43
David Cameron és Tony Abbott kétoldalú találkozót is tartott FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette kezdődik ma az ausztráliai Brisbane-ben a legfejlettebb és feltörekvő ipari országok kétnapos csúcsértekezlete. A G20-as csúcson Vlagymir Putyin is részt vesz, tavaly az orosz elnök volt a házigazdája a szentpétervári G20-as tanácskozásnak. A csúcs fő témája Tony Abbott ausztrál kormányfő szerint az állásteremtés, a gazdasági növekedés fellendítése, illetve az adóelkerülők elleni fellépés. Barack Obama amerikai elnök a klímaváltozás elleni küzdelemről is tárgyalni akar a queenslandi csúcson.

Mintegy hatezer ausztrál rendőr vigyáz a brisbane-i csúcs résztvevőinek biztonságára. A tanácskozás idejére számos tiltakozó megmozdulást szerveztek, legalább 27 csoport kért engedélyt tüntetésre. Már a csúcsot megelőzően is akcióztak a tiltakozók, csütörtökön több mint kétszázan homokba dugták a fejüket, a nemzetközi közösség klímaváltozással kapcsolatos tehetetlensége miatt tiltakozva.

Putyin orosz elnök péntek este érkezett meg a csúcs helyszínére, de már előtte kiosztotta a résztvevőket, az Itar-TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva „kártékonynak” minősítette az ukrán válság miatt Oroszországra kirótt szankciókat. Ez önmagában is ellentmond a G20 szellemének, de sérti a nemzetközi jogot is, mivel Putyin szerint szankciókat csak az ENSZ Biztonsági Tanácsának lenne joga kiszabni. Az orosz elnök várhatóan megvitatja az ukrán helyzetet Angela Merkel német kancellárral, David Cameron brit kormányfővel legfeljebb csak „összefutnak”, s nem tudni, lesz-e Peking után újabb Obama-Putyin találkozó Brisbane-ben. Merkel kancellár szerint az ukrán válság csak a csúcs margóján kerül terítékre.

Ausztrál kérésre Putyin még Pekingben tárgyalt Tony Abbottal, elsősorban a kelet-ukrajnai terület felett lelőtt malajziai gép, az MH17-es járat ügyéről. A tanácskozásra rányomhatja bélyegét, hogy a NATO is megerősítette, Moszkva jelentős csapaterősítéseket és fegyverszállítmányokat irányított a kelet-ukrajnai oroszbarát lázadók támogatására. Az ausztrál miniszterelnök pénteken, David Cameronnal tartott közös sajtóértekezletén azt mondta, Oroszország Ukrajnával kapcsolatos magatartása „sajnálatos mintát követ”. A brit kormányfő közölte, hogy Oroszország magatartása „elfogadhatatlan”. Cameron további amerikai és EU-szankciók elfogadását sürgette. A brit miniszterelnök pénteken beszédet mondott a canberrai parlamentben, az ausztrál törvényhozók előtt megerősítette, hogy Nagy-Britannia még az év végéig új terrorizmus ellenes törvényt fogadhat el, amelyben kimondják, hogy az Iszlám Állam (IS) harcosaihoz csatlakozott brit muszlim radikálisok számára nincs visszaút, csak abban az esetben térhetnek haza, ha tudomásul veszik, hogy szigorú rendőri ellenőrzés alá helyezik őket. A brit hatóságok bevonhatják az IS-hez beállni készülő brit állampolgárok útlevelét is.

Barack Obama amerikai elnök csak szombaton reggel érkezik meg Ausztráliába, Obama pénteken másodszor is találkozott Aung Szan Szú Kji mianmari Nobel-békedíjas ellenzéki vezetővel. Abe Sinzo japán kormányfő tegnap este vacsorán látta vendégül indiai kollégáját, Narenda Modit. Japán erőteljesebb külföldi szerepvállalását helyezte kilátásba Abe a G20-as csúcs nyitánya előtt.

Csúcsszinten 2008 óta találkoznak
A G20-as csúcstalálkozókon 19 állam- és kormányfő, illetve az Európai Unió (az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank révén) képviselteti magát. A G20-as csoport pénzügyminiszterei és jegybankelnökei 1999-ben tanácskoztak először e körben, a 2008-as pénzügyi válság kapcsán a találkozókat csúcsszintre emelték. A G20-as csoport a világ népességének kétharmadát, a világgazdaság teljes GDP-jének 85 százalékát, a világkereskedelem 80 százalékát képviseli. A G8-ak mellett Argentína, Ausztrália, Brazília, Dél-Afrika, Dél-Korea, India, Indonézia, Kína, Mexikó, Szaúd-Arábia, Törökország a húszas csoport tagja.

Kopacz is vizsgázik a voksoláson

Helyhatósági választásokat tartanak vasárnap Lengyelországban: 47 ezer települési, járási, vajdasági tanácsosi, két és félezer polgármesteri posztra pályázik több mint 71 ezer jelölt. Idén a májusi európai parlamenti voksolás után másodszor járulnak az urnákhoz a lengyelek, de első alkalommal azóta, hogy új miniszterelnök áll a varsói kormány élén. Noha helyi voksolásról van szó, az eredményekből nemcsak az derülhet ki, hogyan értékelik a helyi városvezetők elmúlt négy évi munkáját, hanem azt is, miként ítélik meg Ewa Kopacz eddigi teljesítményét.

Kopacz, aki szeptemberben lépett a Brüsszelbe távozott Donald Tusk helyére, az kampánycsend beállta előtt Lodzban biztatta a választókat, hogy minél többen menjenek el szavazni. A héten Radomban, szülővárosában is beszélt, ott is fogja leadni szavazatát. A város élén két ciklus óta a konzervatív jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) képviselője, Andrew Kosztowniak áll. Kopacz szerint a radomi városvezetés nem használja ki eléggé az EU-tagságban rejlő előnyöket, ez az oka annak, hogy magas a munkanélküliség, s nem elég gyors a fejlődés. Radoslaw Witkowski, a PO polgármesterjelöltje még egyértelműbben fogalmazott, szerinte a szavazók vagy arra voksolnak, hogy a történelmi település legyen „egypárti bástya, a konzervatívok erődje”, vagy olyan városvezetésre szavaznak, amely képes együtt dolgozni Varsóval. Még hat másik jelölt pályázik a polgármesteri posztra, s így várhatóan két hét múlva, november 30-án második fordulóra lesz szükség.

Lengyelországban 2002 óta közvetlenül választják meg a polgármestereket (a fővárosi kerületek vezetőit azonban nem). Az egyik legnagyobb tét, hogy marad-e posztján Varsó polgármestere. A korábbi bankelnök és kormányfő, Hanna Gronkiewicz-Waltz egyik kampányadujaként bejelentette, hogy megkezdik a második varsói metróvonal építését. A polgármester fő kihívója a PiS jelöltje, Jacek Sasin, aki szorosan kötődik Jaroslaw Kaczynski pártelnökhöz (a néhai Lech Kaczynski államfő tanácsadója is volt). Sasin szívesen vitázott volna a polgármesterrel Varsó jövőjéről, ám a városházáról azt üzenték, mivel 11 induló pályázik, több értelme lehet a vitának a második forduló előtt. A Gazeta Wyborcza lap számára készült felmérés szerint Gronkiewicz-Waltz várhatóan megőrzi a posztját, s platformos polgármester marad Gdansk, Lodz, Katowice, Poznan és Lublin élén is. Bialystok, Radom és Plock viszont az előrejelzés szerint konzervatív bástya marad. Független lesz Krakkó, Gdynia, Rzeszow, Torun és Kielce városvezetése. Országos összesítésben a középjobb PO valamelyest megelőzi Kaczynski pártját, a választók legalább harmada ugyanakkor függetlennek vallja magát.

Szerző