Iszlám Állam;ENSZ Biztonsági Tanács;

2014-11-17 09:43:00

Befagyasztják a szélsőségeseket segítő üzletemberek vagyonát

További kemény intézkedésekkel kívánja sújtani az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Iszlám Államot, (IS) amely messze a világ legtehetősebb terrorszervezete.

Egy munkacsoportot bíztak meg azzal a feladattal, állítsanak össze egy listát azokról a személyekről, akik üzleti kapcsolatban állnak a dzsihadistákkal. Az al-Quaida/Taliban Monitoring Team múlt hét óta vizsgálódik az IS után.

A csoport még novemberben nyújtja be a BT-nek azon elképzeléseit, milyen további szankciókat javasol. Ezek között szerepel, hogy keményen büntetik azokat az üzletembereket, akik segédkeznek az IS-nek a benzin és dízelolaj eladásánál. Az Iszlám Állam legfontosabb bevételi forrása ugyanis épp a nyersanyag eladásából származik. A tervezett javaslatok szerint befagyasztják ezen személyek vagyonát. A terrorszervezet segítői között katari és szaúdi személyek lehetnek. Ám a listán török és jordániai személyek is felbukkannak.