USA;Lázár János;Századvég Alapítvány;Mellár Tamás;háttértanulmány;

2014-11-18 06:12:00

Századvég: 50 ezer oldal négymilliárdért

Összesen 3,9 milliárd forint értékű kormányzati megbízást nyert el 2010 óta a Századvég – derült ki Lázár János szavaiból a parlamentben. A tanácsadó cég ezért 29 500 oldalnyi háttértanulmányt és további 20 ezer oldal elemzést, vagyis 50 ezer oldalnyi anyagot készített.

A Miniszterelnökség vezetőjét a szocialista Tóth Bertalan kérdezte arról, hogy a Századvég tulajdonosai szerepelnek-e az Amerikából kitiltottak listáján, ennek függvényében a cég alkalmas-e arra, hogy a magyar érdekekért lobbizzon az Egyesült Államokban, illetve igaz-e Mellár Tamás egykori kutatási igazgató meglátása, aki pénzmosodának nevezte a vállalkozást. Azt is megkérdezte, a kormány mikor hozza nyilvánosságra a tanácsadó által készített anyagokat. Lázár azzal válaszolt, hogy a szocialista kormány 2006 és 2010 között 17 milliárd forintért rendelt közvélemény-kutatást, elemzéseket és kért tanácsokat, jellemzően külföldi cégektől. Ezzel szemben – jegyezte meg – a Századvég négymilliárdért dolgozott, és nyílt közbeszerzéseken nyert.

„Ennek meg is lett az eredménye: megnyertük a választást kétharmaddal, míg önök csődbe vitték az országot. Ez a különbség a Századvég és az önök tanácsadói között” – mondta Lázár. A miniszter nem válaszolt arra, hogy a cég vezetői rajta vannak-e az amerikaiak tiltólistáján, csak azt mondta: a kormányzat és a Századvég együttműködésének nincs törvényes akadálya, és senkit sem szolgáltatnak ki más államoknak.

Megemlítette azt is: több per folyik a Századvég-elemzések nyilvánossága érdekében, de a kormány ezeket döntés-előkészítő anyagnak tekinti, ezért csak jogerős bírósági döntésre adja ki.