Országgyűlés;Tarlós István;főpolgármester;vétójog;

2014-11-19 06:09:00

Tarlós főpolgármester nem hökkent meg

Hatalmas, erős fegyvert kapott a parlamenttől Tarlós István azzal, hogy a képviselők tegnap nagyobb vétójogot adtak a főpolgármesternek a Fővárosi Közgyűlés felett. A határozat értelmében Budapest vezetője egy ügyben tetszőleges számú alkalommal kezdeményezhet ismételt eljárást, személyi és intézményi kérdésekről pedig csak az ő javaslatára dönthetnek. Tarlós szerint ezzel az ésszerűtlen döntéseket meg lehet akadályozni, az ellenzék azonban megosztott a kérdésben.

Tényleges vétójogot kapott tegnap a mindenkori főpolgármester. A parlament 126 igen szavazattal, 31 nem ellenében elfogadott határozata szerint Budapest vezetője a jövőben egy ügyben tetszőleges számú alkalommal kezdeményezhet ismételt eljárást, személyi és intézményi kérdésekről pedig csak a főpolgármester javaslatára dönthet a Fővárosi Közgyűlés. A megerősített vétójogot kormánypárti politikusok azzal indokolták, hogy így jobban érvényesülhet az az elv, hogy egy döntés elfogadásához a kerületi és a fővárosi szint egyetértése szükséges. Az ismételt tárgyalás során hozott döntést akkor lehet végrehajtani, ha az üléstől számított három napon belül a főpolgármester nem kezdeményez újabb tárgyalást. Az új törvény arról is rendelkezik, hogy a testület feloszlatásához ezentúl négyötödös többségre van szükség.

Az önkormányzati törvény eddig is biztosította a polgármestereknek a vétót - azokkal a képviselő-testületi döntésekkel szemben, amelyeket az önkormányzat érdekeit sértőnek tartott -, de csak egy alkalommal. Tarlós többször is elmondta, erősebb vétójogot szeretne, hogy az ésszerűtlen döntéseket meg tudja akadályozni. A fideszes főpolgármester nem titkolta, hogy a kérdésről egyeztetett Orbán Viktor kormányfővel, és a Fidesz-frakció prominensei is támogatták az ötletet.

Az önkormányzati törvény módosításáról hétfő késő este több mint két órán át vitatkoztak a képviselők az Országgyűlésben. A kormánypártiak kiálltak a javaslat mellett, Kunhalmi Ágnes, az MSZP vezérszónoka viszont úgy vélte, a főpolgármester korlátlan vétójoga kiüresíti a közgyűlést és "biodíszletté" változtatja a fővárosi képviselőket. Schiffer András, az LMP frakcióvezetője szintén elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Fidesz a választások után azonnal módosítja a főpolgármester hatáskörét. Budapest 1990 óta működésképtelen a rossz kompromisszumok miatt és ezen csak egy alapjaiban új fővárosi önkormányzati rendszer kialakítása segíthetne - mondta.

A Fővárosi Közgyűlés ellenzéki tagjai azonban másként vélekednek a főpolgármesteri vétóról. Az MSZP-s Horváth Csaba korábban lapunknak azt mondta, szükség van erre az eszközre, másképpen ugyanis lehetetlen lenne megakadályozni, hogy a tizenhét új fideszes kerületi polgármester ne szakítsa tizenhét felé Budapestet. Arra emlékeztetett, hogy az előző ciklusban a kormánypárti polgármesterek gyakran pénteken előterjesztett és a főváros számára előnytelen jogszabályokat hétfőn megszavaztak, ezzel komoly összegeket vettek el másoktól. Miután nem biztos, hogy a kerületek vezetői nem akarják majd a saját városrészüket előnyben részesíteni és ennek érdekében nem akarnak megkérdőjelezhető alkukat kötni, jó, ha a főpolgármester a vétóval visszatarthatja őket. Horváth kijelentette, hogy korábban a három budapesti szocialista polgármester nem vett részt az effajta alkukban, de a fideszesek Tarlós Istvánnal szemben is keresztül vitték az akaratukat. Ilyen volt egyebek mellett az idegenforgalmi adó egységesítése, amit még 2011-ben Rogán Antal erőltetett át. Karácsony Gergely, Zugló PM-es polgármestere szerint ez erősebb demokratikus felhatalmazást ad a főváros közvetlenül megválasztott vezetőjének. Tarlós nem tartja meghökkentőnek a jogszabályt, hiszen véleménye szerint a főpolgármester mozgástere eddig lényegesen szűkebb volt, mint a felelőssége, tehát érthető, hogy ilyen lehetőséget kapjon, amikor felelős egy csaknem kétmilliós városért.