ENSZ közgyűlés;Szabad Észak-Korea Rádió;Marzuki Darusman;hágai Nemzetközi Büntetőbíróság;emberiesség elleni bűntettek;

2014-11-20 06:36:00

Bíróság elé állítanák Észak-Korea vezetőjét

Az ENSZ megtette az első lépést azért, hogy a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságnál (ICC) emberiesség elleni bűntettek miatt induljon eljárás Észak-Korea ellen.

Az ENSZ Közgyűlés emberi jogi ügyekben illetékes bizottsága határozatban kérte fel az ENSZ Biztonsági Tanácsát, fontolja meg a phenjani vezetők bíróság elé állítását.

Szankciókat is követelnek azok ellen, akik emberiesség elleni bűncselekményeket követnek el. A határozatról az ENSZ közgyűlése egészének is szavaznia kell.

Az előterjesztést 111-en szavazták meg. 55-en tartózkodtak, 19-en pedig ellene voksoltak. Figyelemreméltó, hogy Kína és Oroszország is nemmel voksolt.

Ez ugyanis azt jelzi, hiába utalják a kérdést a Biztonsági Tanács elé, a világszervezet legfőbb grémiuma akkor sem fogadja el a két ország várható vétója miatt.

A dokumentum alapja az ENSZ vizsgálóbizottságának februári jelentése volt, amelyben számos észak-koreai bűncselekményt tártak fel. Egyebek mellett rámutattak, éheztetik, kínozzák a rabokat.

Phenjan számára hatalmas diplomáciai vereség lenne, ha a közgyűlés is elfogadná a jelentést. Az ország ugyanis az utóbbi hónapban mindent elkövetett, hogy az emberi jogi bizottság ne indítványozza az észak-koreai vezetés elleni eljárást.

Phenjan egyebek mellett az atomkísérletek felújításával fenyegetett, s „szörnyű” következményeket helyezett kilátásba Európa számára.

Ugyanakkor békülékenységet színlelő lépésekkel is próbálkozott, Phenjanba hívták Marzuki Darusmant, az ENSZ rendkívüli megbízottját azzal a feltétellel, hogy állítsák le az ország elleni eljárást.

A jelentéstevő Michael Kirby kijelentette, „igazságosságot akarunk a legsúlyosabb bűncselekmények kapcsán, képviseljük az észak-koreaiak jogait” – hangoztatta Kirby, aki oldalak ezrein írta le teljes részletességgel az észak-koreai rémtetteket.