Sohasem volt kellő népi ereje és forradalmi lendülete, hogy önálló állammá váljon. Lázadtak és szabotáltak minden felsőbb hatalom ellen, mely az ország sorsát meghatározta.
De ez mindenkor passzív rezisztenciában nyilvánult meg, kockázatmentes ellenállásban, amit felfuvalkodott szónoklatokkal lepleztek(…) óvatosan kivárták míg a birodalom (itt a Monarchiáról van szó – a szerk.) összeomlása 1918-ban nyilvánvalóvá válik, majd magukhoz ragadták, ami még megmaradt.
Azóta létezik úgynevezett magyar nemzet, és időközben bebizonyította, hogy nemzeti életre alkalmatlan és az marad a jövőben is. Vezetőinek folyamatosan negatív kiválasztása törvényszerűen ahhoz a ponthoz kellett érkeznie, ahol ma áll”
Miért érdekes ma felidézni egy dörzsölt, ám pökhendi náci diplomata feljegyzéseit?. Mert Hitler – ezt mutatják a Horthyval folytatott tárgyalásainak jegyzőkönyvei is -, Weesenmayer jelentésére is alapozott előítéletek alapján ítélte meg a magyar helyzetet.
S amiért érdemes még felidézni a „teljhatalmú megbízott” szavait – a szövegért köszönet illeti a Rubicont, ahol jó érzékkel időzítették az e havi összeállításukat: a német megszállás körüli viszonyok bemutatását – mert jól mutatja, hogy a szélsőséges, fél (vagy egészen) náci gyülekezeteinken túl, még politikusok, papok is, hajlamosak arra, hogy nagyra értékeljék a szövetséges náci Németország „harcát a vörös veszedelem ellen". Weesenmayer egyébként, néhány év börtön után, jómódú üzletemberként vonult nyugdíjba.