Szinetár Miklós a Budai Micve Klubban

Publikálás dátuma
2014.11.21. 06:47
FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező, aki komédiát, tragédiát és operettet egyaránt színpadra állít, a Budai Micve Klub (II. Frankel Leó 49.) vendége, november 23-án, vasárnap este 6 órától.

Munkássága jelentős része a Magyar Televízióhoz kötődött, ahol művészeti igazgató, elnökhelyettes, főrendező volt. Direktora volt az Operettszínháznak és az Operaháznak. Mindig érdekesen, fanyar humorral beszél az életéről és a világ dolgairól. A házigazda Bóta Gábor újságíró, lapunk munkatársa.

Szerző

Nyelvünk és hírünk a nagyvilágban

Publikálás dátuma
2014.11.21. 06:45
Kiss Róbert Richardot sokan ismerhetik rádió- és tévéműsorokból, de írásait is érdemes megnézni FOTÓ: NÉPSZAVA
A külföldiek többsége úgy látja, Magyarország remek hely, az itt élő nép pedig érdekes. Egyebek között erről is beszélt lapunknak Kiss Róbert Richard, akinek két új könyve jelent meg az utóbbi időben. A Prima Primissima-díjas újságíró a felfedezők szemével mutatja be a nyelvünk különleges csodáit. Mint mondja, a titkok mindenkit érdekelnek, érdemes tehát arról írni, melyek földünk legeldugottabb szegletei, legextrémebb szállodái, vagy éppen hogy milyennek látnak minket, magyarokat mások.

- Eddig inkább turisztikai újságíróként ismertük. A Világ legszebb szállodái sorozatban már öt kötete is megjelent. Nemrég két új könyvvel jelentkezett. Az egyik címe „Fantasztikus nyelv”, a másiké pedig „Így látják a magyarokat a világban”. Ezek is különleges témák, ennyire vonzódik az egzotikumokhoz?

Otthon az egész világban

Kiss Róbert Richard alig múlt 40 éves és már járt a világ 169 országában. Szinte mindegyikben forgatott útifilmet, készített tudósításokat. Sopronban járt általános és középiskolába, majd elvégezte az ELTE BTK magyar-történelem szakát.

A médiában előbb a Magyar Rádió riportereként ismerkedett a szakma alapjaival, majd a Magyar Televízió szerkesztőjeként dokumentumműsorokat készített a Föld hat kontinensén. Napjainkban az egyik legismertebb turisztikai szakíró.

Emellett előadója a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Mai Magyar Nyelvi Tanszékének. Több kötet szerzője, idegenforgalmi és nyelvészeti könyvei egyaránt ismertek. Könyvet írt egyebek közt a világ legszebb szigeteiről és a magyar köszönésformákról is. Alkotóközösség tagjaként Pulitzer-emlékdíjat és Európa-díjat is kapott.

- Úgy gondolom, hogy minél különlegesebb valami, annál több embert érdekel, hiszen soha nem az átlagos, hanem az extrém dolgok és témák iránt vonzódunk. Érdeklődésünket és nem feltétlenül az életmódunkat tekintve. Most megjelent új könyvem, a „Fantasztikus nyelv” a magyar nyelv csodáit tárja az olvasók elé. Mitől a legkülönlegesebb nyelvek egyike a világon a magyar, miért van az, hogy mi leginkább azokat tekintjük magyarnak, akik magyarul beszélnek, nem pedig más szempontok alapján válogatunk. Az „Így látják a magyarokat a világban” pedig azt mutatja be, milyen kép él a magyarságról a Föld különböző népeiben. Nem az aktuálpolitikára gondolok, vagy arra, hogy a politikusok miket nyilatkoznak, hanem arra, hogy az átlagember Amerikában, Japánban, vagy éppen Szlovákiában vagy Romániában mit gondol rólunk, magyarokról. Melyek a másnak furcsa szokásaink, milyen az életmódunk.

- Milyen módon tudta összeszedni a

könyv alapját képező információkat?

- Ennek két útja is volt. Az egyik, hogy elolvastam azokat a kutatásokat, melyek ebben a témában születtek. Sokat segítettek a saját tapasztalataim, hiszen a világ 169 országában jártam. Ez azt jelenti, bőven volt alkalmam rá, hogy megtudjam, mit gondolnak a világban rólunk, magyarokról. Készítettem olyan interjúkat is, melyekben megszólalnak külföldiek, akik itt élnek, dolgoznak. Beszéltem olyanokkal - Oroszországtól Kambodzsáig -, akik már voltak nálunk, és olyanokkal is, akik még soha nem jártak itt.

- Vannak olyan általánosságok, amelyeket minden nemzet válaszadói elmondtak a magyarokról?

- A külföldiek szerint sokkal többet panaszkodunk, mint amennyi okunk van rá. Nem vagyunk elég kitartóak, és keveset mosolygunk. Ugyanakkor mindenki elismeri a kreativitásunkat. Vannak olyanok, például a németek, akik karakán és bátor nemzetnek tartanak minket. Szerintük összetartóak vagyunk, pedig mi inkább a széthúzást tekintjük ránk jellemzőnek. Furcsa, hogy az önképünk gyakran eltér attól, ahogy mások látnak minket. Sokan megjegyzik, hogy a magyarok nem öltözködnek jól. Franciaországban vagy Japánban erre nagyon figyelnek, ezért is tűnik fel nekik. Egyik interjúalanyom szerint az átlag magyar szíve szerint még az operába is melegítőben menne. A magyar nők szépek. A braziloktól az olaszokig ezt mindenki megállapítja. Ahogyan azt is, hogy Budapest csodálatos. Viszont az ételeink már nem aratnak ennyire osztatlan sikert. Sokszor gondoljuk azt, hogy mindenki szereti a Tokajit és imádja a gulyást, de ez bizony nem igaz. Egy thaiföldi barátom például az utóbbiból kiveszi a húst és azt magában elfogyasztja, mert a többit teljesen feleslegesnek tarja. Sok külföldi borzadva gondol a mákos nudlira és a Túró Rudira, nem is beszélve a pacalról.

- Változik-e a kép annak függvényében, hogy valaki itt él, vagy csak vendégként jár Magyarországon?

- Nagyon sokat változik. Azok, akik elmennek innen hosszabb-rövidebb idő után, többségében azt mondják, hogy ez remek hely és érdekes nép. Érvényes ez a turistákra is. Sokan nem is gondolták volna, mennyire kellemes itt lenni. Ennek megfelelően, aki már járt nálunk, a korábbinál sokkal pozitívabban gondol ránk.

- Mennyit segít a nyelv a magyarok megismerésében?

- Természetesen nagyon sokat. Nem csak legenda, hogy például Kambodzsában előfordult, egy kormányülés után egy presszóban magyarul vitatták meg a résztvevők a felmerült témákat, hiszen két államtitkár és az egyik miniszterhelyettes is tudott magyarul, mert Magyarországon jártak egyetemre. Az itt tanuló külföldi diákok szerepe elképesztően fontos, hiszen akik Jordániától az Egyesült Államokon át Japánig jönnek hozzánk, megtanulják és hírét viszik a nyelvünknek. Ők egészen másképp viszonyulnak hozzánk, magyarokhoz, kultúránkhoz, tulajdonságainkhoz. Nyelvében él a nemzet nemcsak itthon, hanem a világban is.

- Mi magyarok, mennyire ismerjük, becsüljük az anyanyelvünket?

- Vannak, akik szerint olyan, hogy nyelvművelés, nem létezik. Kétségtelen, hogy a nyelv folyamatosan változó dolog. Az irodalmi nyelv és a köznyelv megfelelő használata megköveteli, hogy ennek formáival, szabályaival tisztában legyünk. Semmi baj nincs a magyar nyelvvel. A fiatalok jól beszélnek, nagyon jó a nyelvi humoruk, ráadásul kevés nyelv van a világon, amely ennyire érzékletesen képes kifejezni elvont fogalmakat és érzelmeket. Nagyon sokan írtak már a magyar nyelvről. George Bernard Shaw például azt mondta, értékesebbet alkotott volna, ha az életművét magyarul írja, mások szerint a magyar egy szuper intelligens faj, amit a nyelve is bizonyít. Egy biztos, nyelvünk az egyik legfontosabb hungarikum.

- Lehet-e szórakoztató módon írni erről a témáról?

- Persze, hogy lehet, viccet mesélni is magyarul lehet igazán jól. A legfőbb kérdés az új könyveimben, hogyan látnak minket és nyelvünket a világban, de vannak érdekes kalandozások, kevésbé ismert történetek és anekdoták a határon túli magyar nyelvi finomságokról is. Hiszen ha elmondunk egy izgalmas mondatot, nem biztos, hogy mindenki számára ugyanazt jelenti itthon vagy Erdélyben. Ha azt halljuk, hogy hárman meghaltak a dugásban, akkor nálunk pironkodunk, hogy te jó ég, milyen szép halál, pedig valójában annyi történt, hogy hárman belefulladtak a töltésnél a vízbe.

- Egyre inkább az internet válik a kommunikáció színterévé. Most ismét egy hagyományos könyvvel jelentkezik, mennyit olvasunk manapság?

- A világ átlagát tekintve nálunk még sokat és sokan olvasnak. A jó könyv pedig el is fogy. Sokan vannak, akik kíváncsiak rá, hogyan látnak bennünket a világban, kedvelik az érdekes történeteket, helyzeteket, és tartalmasan szórakozni szeretnének.

Túlélni a gyerekkort Észak-Koreában

Publikálás dátuma
2014.11.21. 06:37
Naponta tíz órán át gyakorlatoztatják a gyerekeket FORRÁS: YOUTUBE
Észak-Koreában a kegyetlenség, embertelenség nem ismer határt. A gyerekeket már szinte óvodáskoruktól átnevelik. A fiatalok sosem lehet fogalmuk arról, milyen is az emberhez méltó élet.

Szerdán az észak-koreai média boldogan tette közhírré, hogy a szeretett vezér, Kim Dzsung Un és húga, a láthatóan egyre nagyobb befolyásra szert tevő Kim Jo Jong egy halfeldolgozó üzemben tettek látogatást.

A kis vezér, mint minden más, a nyilvánosságnak szánt képen, boldogan mosolygott, semmi jelét nem adta annak, hogy gondok gyötörnék. Pedig az észak-koreai diplomácia most nem ad sok örömet számára.

Az ENSZ emberi jogi ügyekben illetékes bizottsága megsemmisítő, 111-19 arányban, 55 tartózkodás mellett nem kötelező érvényű ajánlást tett az ENSZ Biztonsági Tanácsának arra, hogy tegye lehetővé azon észak-koreai vezetők felelősségre vonását, akik semmibe veszik az emberi jogokat.

Az előterjesztésről decemberben a teljes ENSZ Közgyűlés is szavaz, ám akkor is hasonló eredmény várható. Ez lesz a tizedik olyan határozat, amelyet az észak-koreai emberi jogsértések kapcsán fogadott el a közgyűlés.

Ám csak a mostani indítványozza, hogy a phenjani vezetőket a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságnál (ICC) kell felelősségre vonni.

Az emberi jogi bizottság az ausztrál Michael Kirby bíró 372 oldalas jelentése alapján szavazott.

A dokumentum annyira sokkoló megállapításokat tartalmazott, hogy Kirby egy ízben így fogalmazott: „Már régóta vagyok bíró, s elég tapasztalatot szereztem, hogyan is kell viszonyulni az egyes vallomástételekhez. Mégis ezek a vallomások többször is könnyet csaltak a szemembe”. Hozzátette: a mai világban egyetlen ennyire kegyetlen rezsim sem létezik.

A jelentés azért történelmi, mert ugyan eddig is lehetett némi fogalmunk arról, hogyan tiporják lábbal az emberi jogokat a sztálinista államban, ilyen aprólékos, szerteágazó dokumentum nemigen született. Nagy hangsúlyt fektet a gyermekek sorsára.

Az észak-koreai vezetés ideológiája a nácikéhoz hasonlít. Abból indul ki, hogy a koreai nemzet „tiszta”, ezért kisebbségi jogok nem is léteznek, mivel kisebbségek nincsenek – hangzik a hivatalos magyarázat.

Különösen sanyarú a kínai apáktól született gyermekek sorsa – írta cikkében a Daily Telegraph. Sok észak-koreai nő a szomszédos országba menekült.

Próbálnak mihamarabb beilleszkedni a helyi társadalomba, gyermeket szülnek, ám így is hazatoloncolás fenyegeti őket. Egy szemtanú arról számolt be, hogy egy hazakényszerített nő újszülött gyermekét egy vödörbe tették, s elvitték. Azt mondták, „nem érdemli meg, hogy éljen, mert tisztátalan”.

Az oktatás csak másodlagos. A fiatalok ideológiai nevelése mindenek felett áll. Egy szemtanú elmondta, egy teljes egyetemi szemeszterről le kellett mondania, mert fél éven át napi tíz órában kellett gyakorolnia a Kim Ir Szen születésnapján megrendezett ünnepségekre.

Nem igazi gyakorlás volt ez, valóságos kiképzés. Néhány gyermek összeesett a kimerültségtől. Sokan ájultak el a nyári hónapokban, amikor a fiatalokat a tűző napon treníroztatták.

Kemény büntetésben részesítették azokat, akik sokszor elkövették ugyanazt a hibát: éjfélig a gyakorlópályán kellett maradniuk.

Egy gyermeknek kínzó fájdalmak közepette is végeznie kellett az értelmetlen gyakorlatokat. Vakbélgyulladás gyötörte.

Meghalt, mert nem kapott időben segítséget. Később hősként ünnepelték, mert feláldozta életét a két éve elhunyt diktátorért, Kim Dzsong Ilért.

Nagyon sok fiatal szenvedett éhhalált a kilencvenes években, amikor az országban 600 000-2,5 millióan haltak meg az éhínség következtében. 2003-2008 között pedig az öt éven aluli gyermekek 45 százaléka volt alultáplált.

A gyermekeket hetente csoportokba rendezik, s ilyenkor be kell számolniuk arról, mennyire éltek a Kim dinasztia tíz alapelve szerint.

Ezt egyébként tavaly módosították első ízben 39 után, kiemelték, hogy Észak-Korea katonai erejének és gazdasági szolidaritásának gerince a nukleáris erő, továbbá azt, hogy a pártot és a forradalmat örökké a Baekdu vérvonalnak kell vezetnie, ami arra utal, hogy csak a Kim-família irányíthatja az országot.

A gyerekeknek ezeken a gyűléseken lényegében vallomást kell tenniük. Számot kell adniuk arról, ha hiányoztak egy óráról, vagy valamit elmulasztottak.

A rajzórákon módfelett változatos feladatokat kell teljesíteniük a gyerekeknek. Nem meglepő módon a Kim család valamely tagjáról kell rajzot készíteniük.

A legjobban sikerült munkákat kiteszik az iskola falára. Jellemző rajztéma emellett az is, hogy egy katona japán vagy amerikai katonát szúr le.

Általában a nagy kínai tűzfalat emlegetik a leghatékonyabb internetes cenzúraként a világon. Miután Észak-Koreában nincs, vagy legalábbis csak néhány kivételezett otthonában lehet internet, ezért itt ennek nincs nagy jelentősége.

Ugyanakkor a külföldre szánt propagandát, ha kell, pillanatok alatt módosítják. Kim Dzsong Un nagybátyja, Jang Szon Tek tavalyi kivégzése után a KCNA honlapjáról 35 ezer, a Rodong Sinmun pártlap oldaláról pedig 20 ezer cikket tüntettek el, olyanokat, amelyekben megemlítették a „bűnös” nagybácsi nevét.

Szemtanúk arról is beszámoltak, mennyire általánossá vált a nőkkel szembeni szexuális erőszak. Ez is a büntetés egyik formája. Az éhínség ideje alatt sok nő áruba bocsátotta testét, mert csak így tudták élelemhez juttatni családjukat.

Az ENSZ dokumentuma szerint miközben a fiatalokkal szembeni erőszakot szigorúan büntetik, a felnőttek ellenit nem is tartják igazi bűntettnek.

Borzalmas állapotok uralkodnak a munkatáborokban, amelyekben körülbelül 200 ezer embert tartanak fogva. Az embertelenség nem ismer határt.

A rabok holttestét elégetik, s a hamut trágyaként használják fel. Az egyik tanú szerint az egyik táborban naponta 800-an haltak meg alultápláltság, járványok, vagy baleset következtében.

S ez csak néhány példa. Azok az országok, amelyek védik a bűnelkövetőket, a kegyetlenségek legfőbb megrendelőit, maguk is a vállalhatatlan rezsim cinkosaivá válnak.

Frissítve: 2014.11.20. 21:37