demokrácia;Európai Tanács;Dunald Tusk;

2014-11-21 15:48:00

Ujhelyi demokrácia-ellenőrzést kér az Európai Tanácstól

Levélben fordult Donald Tuskhoz, az Európai Tanács december elsején hivatalba lépő elnökéhez Ujhelyi István, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata delegációjának vezetője pénteken, egy "objektív, de kemény" uniós demokráciaellenőrzési mechanizmus kialakítása érdekében.

Az Európai Tanács az uniós tagországok csúcsvezetőit tömörítő testület, amelynek élén Tusk, az eddigi lengyel miniszterelnök váltja a belga Herman Van Rompuyt.

E hét kedden a tagországok EU-ügyekben illetékes miniszterei vitát folytattak az Európai Bizottság által még tavasszal benyújtott javaslatról, amely úgynevezett jogállamisági mechanizmus megteremtését célozza az európai alapértékek határozottabb érvényesítése érdekében.

Pénteki tájékoztatásában Ujhelyi felhívta a figyelmet arra: a tagállami miniszterek - köztük a magyar kormány képviselője - egyetértettek abban, hogy az Európai Uniónak nagyobb figyelmet kell fordítania a demokrácia állapotára a saját határain belül is. Ennek értelmében - írta a szocialista párti EP-képviselő - az Európai Tanácsnak a jövőben félévente vagy évente a napirendjére kell tűznie az egyes tagállamokban a jogállamiság tiszteletben tartásával kapcsolatos aggályokat. A konkrét ellenőrzési mechanizmus formájára decemberben tesznek konkrét javaslatot - tette hozzá Ujhelyi István.

A tagországi vezetők által is támogatott új demokráciaellenőrző mechanizmusnak határozottnak és keménynek kell lennie, megfelelő mértékű következményekkel kell járnia - írta a képviselő. "Ugyanakkor magyar képviselőként fontosnak tartom - folytatta -, hogy a vizsgálatok eredménye minden esetben objektív és vitán felül álló bizonyítékokkal alátámasztott legyen."
A mechanizmus kidolgozóinak szerinte arra is garanciát kell találniuk, "hogy az európai értékeket semmibe vevő, a demokratikus bástyákat leromboló kormányok helyett ne egy ország vagy nemzet kapjon büntetést, illetve viseljen stigmát".