földrengés;Japán;

2014-11-23 12:21:00

Súlyos károk a japán földrengésben

Erős földrengés rázta meg szombaton éjjel Japánt, az epicentruma Nagano prefektúra egyik kis hegyi falujánál, Hakubánál volt, tíz kilométer mélységben a föld alatt. A Japán Meteorológiai Intézet első jelentése 6,8-as erősségű rengésről szólt, később 6,7-esre módosították. Az amerikai földtani intézet (USGS) 6,2-es erősségűre mérte a rengést. Az első rengést több mint húsz utórengés követte, a legerősebb 5-ös erősségű volt.

Hakuba a japán fővárostól, Tokiótól 280 kilométerre északra helyezkedik el, a hakubai sícentrumban több versenyt rendeztek az 1998-as naganói téli olimpia idején. A földrengés Niigata prefektura egy részét is érintette. A földrengésben legalább 39 ember megsebesült, heten súlyosabban. Többségük csonttörést szenvedett. Hakubában házak dőltek össze, utak repedtek meg, megsérült a vízvezetékrendszer, több helyen földcsuszamlások keletkeztek.

Mivel a földrengés nem a tengerpart közelében történt, cunamitól nem kellett tartani. Mintegy 300 fős mentőalakulatot küldtek a helyszínre, a romok között rekedt emberek kiszabadítására, mindenkit sikerült kimenteni. Több mint nyolcvan ember menedékhelyen töltötte az éjszakát. A földrengés idején automatikusan leálltak a sinkanzenek, a vonatközlekedést egy óra elteltével újraindították.

Japánban a 2011 márciusi, 9-es erősségű nagy földrengés után valamennyi atomerőművet leállították. A TEPCO energiaszolgáltató cég közölte, hogy a közelben lévő Kasivazaki-Kariva atomerőműben nem észleltek károsodást, a nukleáris komplexum sem működik a fukusimai katasztrófa óta. A japán kormány jelenleg fontolgatja néhány, a megszigorított biztonsági teszten átment atomerőmű újranyitását.