Már 38-nál jár az indonéziai földrengés halálos áldozatainak száma

A mentőalakualtok jelenleg a rengés epicentrumához legközelebb eső területeket próbálják elérni.

Mentésben részt vevők kutatnak a Laurensius Say kikötő romjai között Maumerében

Erős földrengés volt Indonézia partjainál, legkevesebb öt ember meghalt

Több tucat utórengésről is beszámoltak, egy ideig szökőárriasztás volt érvényben.

Mentőalakulatok kutatnak egy, a földrengésben összeomlott épület romjai között a Flores-sziget északi partján fekvő Maumerében

A kolumbiai földrengés megrongálta az ország legmagasabb templomát

Kolumbiában egy 7,4-es erősségű földrengés miatt összeomlott a Rózsafüzér Szűzanya-székesegyház egy tornya Manizales városában.

A földrengés jelentős károkat okozott a Rózsafüzér Szűzanya-bazilikában augusztus 10-én

Már meghaladta a 260-at a kolumbiai földrengés halálos áldozatainak száma, az országban háromnapos nemzeti gyászt hirdettek

Csaknem 500 embert eltűntként tartanak számon, több mint 11 ezer otthon megsemmisült.

Túlélők után kutatnak egy, a földrengésben összeomlott épület romjai között a kolumbiai Cali városában 2026. augusztus 12-én

Tovább folyik a kutatás az eltűntek és a halottak után Kolumbiában

A hétfő reggeli 7,4-es erősségű földrengés áldozatainak száma már 130 felett jár, több, mint 570 sebesültet tartanak nyilván. A kormány nemzeti katasztrófahelyzetet hirdetett, a világ vezetői segítséget ajánlottak fel. A szakértő arra figyelmeztet, hogy a helyzet sokkal rosszabbra fordulhat.

Romokban több kolumbiai város, a lakosoknak még élelmiszersegélyekre is szükségük lehet

Legkevesebb 132 halálos áldozata van a kolumbiai földrengésnek

Több mint 480 sérültről tudnak, Pereirában 65 épület omlott össze, és több városban is emberek rekedhettek a romok alatt.

Erős földrengés pusztított Kolumbiában

Augusztus 10-én helyi idő szerint reggel fél nyolc után négy perccel erős, 7,4-es erősségű földrengés rázta meg Kolumbia nyugati részén a csendes-óceáni partvidékét, legalább húszan meghaltak. 

Túlélők után kutatnak a romok között Caliban

Tovább emelkedett a kettős földrengés halálos áldozatainak száma, 1400 embert még mindig eltűntként tartanak számon Venezuelában

A legutóbbi hivatalos adat 5546 halottat jelzett.

Több mint száz utórengés követte a 13 halálos áldozatot követelő japán földrengést

A hatóságok akár 7-es erősségű újabb rengésekre is figyelmeztettek, miközben több mint 4600 ember vesz részt a mentésben Kjúsú szigetén.

Legkevesebb 13-an meghaltak a Japán déli részén történt erős földrengésben

Még mindig vannak olyanok, akik a kimentésükre várnak, ez versenyfutás az idővel - közölte a japán miniszterelnök.

Többen meghalhattak egy részben összeomlott bevásárlóközpontban a japán földrengés után

A 7,1-es erősségű rengés Kumamoto prefektúrát sújtotta, az áruház 20-30 dolgozójáról nem tudnak. Több tucat sérültről érkezett jelentés.

4,5-ös földrengés volt Ausztriában

Sopronból és Kőszegről érkezett bejelentés, hogy érezték a földmozgást.

Illusztráció

Hegedűs Zsolt: 42 raklapnyi segélyszállítmányt küldtünk a földrengés sújtotta Venezuelába

Elsőként egészségügyi védőfelszerelések, gyógyszerek érkeztek Caracasba, a következő úttal pedig orvostechnikai eszközöket, védőoverallokat csomagolnak össze.

Meghaladta az 5200-at a venezuelai földrengés halálos áldozatainak a száma

A halálos áldozatok száma várhatóan tovább fog növekedni, mivel rengeteg az eltűnt személy.

Önkéntesek és mentőalakulatok keresnek holttesteket a június 24-i földrengések által megrongált épületek romjai között Tanaguarenában, La Guaira államban, Venezuelában, 2026. július 18-án

Erős földrengés rázta meg Perut

Az első jelentések szerint a földrengés következtében több épület összeomlott az érintett térségben. A hatóságok legalább egy halálos áldozatról és több sérültről számoltak be.

Ötezer fölé nőtt a két venezuelai földrengés halálos áldozatainak a száma

Főként a Karib-tenger partján fekvő La Guaira állam kerülnek elő újabb holttestek.

Romba dőlt ház a La Guaira állambeli Caraballedában

Erős földrengés volt Új-Zélandon, ahol cunamitól is tartottak, de végül lefújták a riadót

Sérülésekről, jelentősebb károkról egyelőre nem érkezett jelentés.

Te Anau, Új-Zéland - Korábbi felvétel

Földrengés után olajláz: Venezuela romjai felett indul az amerikai roham

A június 24-i kettős földrengés után már több mint 4490 halottról és csaknem 17 ezer sérültről szólnak a jelentések. A humanitárius katasztrófa árnyékában mégis megindult a verseny a világ legnagyobb olajtartalékáért: Washington gyors kitermelést, Caracas tőkét, a kisebb cégek hatalmas hasznot remélnek.

Az USA számára most is megvannak a prioritások: az olajkitermelés minden tragédiát felülír

Kisebb földrengés rázta meg vasárnap hajnalban Békéscsaba térségét

Bejelentés egyelőre nem érkezett.

Már 4333-nál jár a halálos áldozatok száma a venezuelai földrengések után

A hivatalos adatok szerint 6462 embert sikerült kimenteni, és mintegy 17 ezer ember maradt fedél nélkül.

Mentőakció földrengés után 2026. június 30-án Caracasban

Tovább emelkedett a földrengések halálos áldozatainak száma Venezuelában

Az ENSZ becslése szerint akár 50 ezer ember is eltűnhetett a katasztrófa során.

Tovább emelkedett a venezuelai földrengés halálos áldozatainak száma

Elérte a 3811-et. 

Földrengés volt Örkény térségében

A kisebb, 2,1-es erősségű földmozgást szerda reggel észlelték.

Képünk illusztráció!

Csaknem 2600-ra nőtt a venezuelai földrengések halálos áldozatainak száma

Eltűnt személyekről több mint 38 ezer bejelentés érkezett.

Az összeomlott épületek Caraballedában, La Guaira államban 2026. július 2-án

Nyolc napig volt a romok alatt egy venezuelai pláza biztonsági őre, míg végül élve kimentették

A 43 éves Hernán Alberto Gil Flores úgy élte túl a földrengést, hogy szolgálati helyén, egy kis kabinban volt, ami megvédte a lezúduló törmelékektől.

Az életmentő mexikói mentők és a túlélőre bukkanó, Halley névre hallgató kutyájuk

Magyarország több száz millió forinttal segít a földrengés sújtotta Venezuelának

Magyar Péter bejelentése szerint az egészségügyi segélycsomag, a pénzbeli gyorssegély mellett az ott élő, és súlyos károkat szenvedett magyar családok ellátásához is forrásokat biztosítanak.

Ötmillió eurós segélyt ad, humanitárius légihidat hoz létre az Európai Unió a földrengés sújtotta Venezuelának

Az Európai Bizottság bejelentése mellett elindult Caracas felé a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius missziója. Továbbra is ezreket keresnek a romok alatt, folytatódik a túlélők kimentése.

Caraballeda, Venezuela, Június 28.

Átlépte az 1400-at a venezuelai földrengések halálos áldozatainak száma, több mint 50 ezren eltűntek

A legfrissebb jelentések 3238 sebesültről szólnak. Szerda óta több mint 300 utórengésről számoltak be.

Mentőalakulatok kutatnak egy, a földrengésben összeomlott épület romjai között a La Guaira államban található Caraballedában

Magyar felségjelzésű katonai gép visz mentőegységet Venezuelába

A szállítmány azonban nem magyar, jelenleg Hollandia használja a gépet.

Újabb, ezúttal 4,9-es erősségű földrengés rázta meg Venezuelát

A néhány nappal ezelőtti két erős földrengés következtében több mint 900-an haltak meg.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang